Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lúdas Matyi története, ahogy még nem láttad

2018.01.08

A 2000-ben alakult magyar ExperiDance Production méltán tett szert világhírnévre, ami a Revans című, Fazekas Mihály: Lúdas Matyi költeményét alapul vevő darabjuk profizmusában is megmutatkozott. Táncművészeti társulat lévén a mozgás, a zene, a hang-és fénytechnika, a díszlet és a jelmezek állnak rendelkezésükre a történeteik közvetítésében.

 

experidance-revans-original-21795-elso.jpg

 

A Ram Colosseumban 2018. január 5-én bemutatott Revans, Lúdas Matyi édesanyjának bevezető monológjával kezdődik, melyhez a nagyszerű színészlegenda, Törőcsik Mari adta a hangját. Utána a szereplők már nem használnak verbális eszközöket, leszámítva a kurjantásokat, és az előadás egyetlen negatívumaként említhető ispán fülsüketítő sípját. A két felvonásos táncmű hűen illeszkedik az ExperiDance Production szellemiségéhez, mert a Revans szórakoztatóan ötvözi a tüzes magyar táncokat a nemzetközi és modern táncokkal, mindezt finoman, anélkül, hogy bármely stílust kiforgatná vagy megbecstelenítené. Éppen ellenkezőleg, tökéletes összhangban forrnak össze, emelik fel egymást a magyar néptáncok különböző dialektusai a sztepp, a balett a swing és a harcművészetek elemeivel Román Sándor rendező-koreográfusnak, és a nagy tudású táncosoknak köszönhetően.

 

Czomba Imre tökéletes zenei-és hangulat aláfestést adott a produkciónak, mely tökéletes összhangban van a színpadon látottakkal. Debreczeni Ildikó jelmeztervező bámulatos szakértelemről tett tanúbizonyságot, mert a szereplőkön felvonultatott ruhák között láthatunk egyszerű paraszti öltözéket, magyar népviseletet, 1920-as évekbeli ruhákat, a velencei karneválon viselt jelmezeket, de a párizsi Moulin Rouge revütáncosnőit is a színpadra varázsolta.

 

experidance-revans-original-65506.jpg

 

Román Sándor nem félt itt-ott változtatni az eredeti történeten, például a léha, de furfangos Lúdas Matyinak (Újszászi András) csak egy libája van, a roppantul szórakoztató Galiba, a kisliba (Nádas Judit), ami nem is baj, mert általuk még inkább érvényesül a szerelem allegóriája. Ami külön dob a produkció értékén, hogy a táncművészek nem csak a testüket, hanem a mimikájukat is intenzíven használák, és nem csak mosolyognak vagy fa arccal táncolják el a páros, vagy impozáns tömegjeleneteket, amiket látványos kiállásokkal zárnak. Tökéletes összművészeti produkció, amikor az elmés szegény fiú barátaival megleckézteti a hatalmaskodó uraságot Döbrögit (Dénes Nándor), bevetve az egész táncműre jellemző eszközhasználatot és zenei összehangot. Különösen látványos jelenet, amikor Matyi a barátaival a második verést szimbolizálva gömb végű köteleivel táncol, a sztepp cipők kopogására ráéerősítve, melyhez társul a fekete öltözék, a félelmetes zene és a fények. Emellett a produkció bővelkedik humorban és némi erotikában is.

 

experidance-revans-original-3.jpg

 

A történet a megbocsájtás nagyságát is magában hordozza, mert Galiba hatására Döbrögi harmadszorra nem kap verést: győzött a jóság és az igazság is. A Revans egy rendkívül szórakoztató darab, melynek megtekintése után csak azért maradt hiányérzetem, mert még órákon át el tudtam volna nézni ezt a káprázatos, szórakoztató, kőkemény, de még is lezser profizmust.

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotók: jegy.hu