Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Maya – Az újjáéledt csoda

2018.12.07

 

2018. november 30-án mutatták be a Budapesti Operettszínházban Fényes Szabolcs és Harmath Imre nagysikerű darabját, a Mayát, amelyet Gém György és a mű rendezője, Réthly Attila dolgozott át kétrészes revüoperetté.

 

maya-borito.jpg

 

Párizsban éli léha életét a gazdag angol aranyifjú Charlie, (Dolhai Attila/Gömöri András Máté), aki halálosan szerelmes Madelein-be, (Auksz Éva/Dancs Annamari) aki mestere annak, hogyan csalja ki a férfiak pénzét. Ezért Charile barátja Dixi (Kiss Zoltán/Laki Péter), hogy megmentse barátját, egy átmulatott éjszaka után azt állítja, hogy Madelein vele csalja meg. Pisztoly dördül és Charlie elmenekül a helyszínről.

 

maya1.jpg

 

Khell Csörsz díszlettervező zseniális munkája nyomán egy repülőgép ereszkedik le a színpadra, az előtte lévő hálóra vetített felhők pedig egy igazi mozis 3D hatást kölcsönöznek átvezetésként a következő helyszínre, a francia idegenlégió állomáshelyére, Észak-Afrikába, azon belül is a katonák kedvenc kikapcsolódási helyére, a Berber Bárba. Lőcsi Jenő látványos táncos koreográfiájának és Fényes Szabolcs remek zenéjének hála megismerjük a légiósok életét, a bár vezetőjét, Barbarát (Szendy Szilvi/Gubik Petra), szeretőjét, a világlátott és nagyszájú pesti vagányt, Rudit (Brasch Bence/Kocsis Dénes) és mindenki vágyának tárgyát, Mayát (Fischl Mónika/Bordás Barbara).

A bűntudattól és Madelein iránt érzett szerelmétől szenvedő Charlie, - mint akkoriban oly sokan- a francia idegenlégióban talált menedékre a büntetés végrehajtás elől. Mivel neki teljesen mindegy, hogy mi történik vele, összetűzésbe kerül a felettesével, de Maya áldozatának hála Rudi és Barbara segítségével megmenekül. Egy év múlva tér vissza Párizsba. Első útja a rendőrségre vezet, ahol megtudja, hogy Dixi még csak meg sem sérült. Közben Mayát felfedezte egy impresszárió és világsztárrá vált. Charlie-val Párizsban találkoznak ismét, ahol újabb szövevényes bonyodalmak kezdődnek.

 

maya2.jpg

 

A Maya egy rendkívül szórakoztató, cseppet sem avitt szójátékokkal fűszerezett darab, amelyben olyan klasszikussá vált slágerek hangzanak el ismét, mint a Luxusvonat, az amerikai valcer, a My sweatheart, a Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni vagy az Odavagyok magáért. A szereplők egytől egyig brillíroznak a szerepükben, a megelevenedett Rejtő Jenői légiós világ elvarázsol, a mókás szójátékok megnevettetnek, a klasszikus francia bohózati humor elemeit felhasználó történet izgalmas és cseppet sem bárgyú, a zene és a dalok magával ragadnak. A Maya az utóbbi időben az általam megtekintett egyik legjobb darab, amit igazán kár lett volna kihagynom.

 

maya3.jpg

 

Szekáry Zsuzsanna

Fotók: Budapesti Operettszínház