Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ünnepélyes érmeátadást és könyvbemutatót tartottak a Magyar Nemzeti Múzeumban

2017.12.13

A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében 2017. december 13-án kettős eseményre került sor, a Magyar Nemzeti Bank 2017. évben kiadott érméinek és bankjegyeinek múzeumi példányainak ünnepélyes átadására, valamint a nyáron megjelent Tündérkert ezüstje-Erdélyi tallérgyűjtemény a Magyar Nemzeti Bankban című katalógus angol nyelvű változatának bemutatójára.

Az MNB már évtizedek óta múzeumi példányként átadja a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának az évi kibocsájtott forgalmi papír és érméket, az emlékérméket, valamint a próbaveretek mintapéldányait, melyek által évente hozzávetőlegesen nyolc-tíz milliónyi értékben kerülnek műtárgyakként a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. A műtárgyak kiemelkedő jelentőségű, művészi darabjai az emlékérmék illetve azok próbaveretei, amelyek ritkaságuknál fogva jóval értékesebbek a rajtuk szereplő címletjelölésnél. A Magyar Nemzeti Bank 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi-, tudományos-, kulturális eseményei, évfordulói és nemzetközi események kapcsán. Az emlékérme hazánk törvényes fizetőeszköze, de nem forgalmi célokat szolgál, elsődleges szerepe a megemlékezés, a figyelemfelkeltés. Idén tíz témában tizenkilenc emlékérme jelent meg. Ebből két arany, hét ezüst és tíz színesfém emlékpénz.

 

Az érmék- és bankjegyek átadását követően került sor a The Silver of Fairyland. A Transylvanian Thaler Collection in the Magyar Nemzeti Bank című könyv hivatalos bemutatójára. Az MNB 2015-ben az Értéktár program keretében vásárolta meg Törő István kétszázhúsz darabos 16–17. századi erdélyi tallérgyűjteményét, amelyet feldolgozás és bemutatás céljából öt évre az MNM Éremtárában helyezett el letétbe. Ez a minden tekintetben párját ritkító műtárgyanyag 2016 nyarán került bemutatásra a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd a jegybank a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen, az ország hat városába szervezett vándorkiállítást

A két évvel ezelőtt megkezdett munka egyik mérföldkövének tekinthető, az immár angol nyelven is megjelent katalógus, amely tartalmazza mind a kétszázhúsz darab érme és érem (tallér, féltallér, negyedtallér és emlékérem) részletes leírását és méretazonos fényképét, amely sokkal több mint egy gyűjteményi katalógus, mert valóságos kortörténeti betekintést nyújt az Erdélyi Fejedelemség másfél évszázados történetébe. Régészek, numizmatikusok, történészek és művészettörténészek tanulmányai segítik a kor még teljesebb megismerését, és a pénzek érmeképi elemeinek hátterét.

 

bannerjo.jpg

Fotó:MNM

Szekáry Zsuzsanna