Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Zene és humor szárnyán a világ körül

2018.01.14

A XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál sokszínű külső programjai között lépett fel 2018. január 12-én a Várkert Bazárban Méhes Csaba és a Brass in the Five nagysikerű közös produkciójával, ami az Irány Rio! címet viseli.

iranyrio2.jpg

 

A cirkuszművészethez oly közelálló pantomim és humor nagymestere, a közönséget több mint harminc éve szórakoztató Méhes Csaba, és a Zeneakadémián végzett Brass in the Five rézfúvós kvintett 2008-ban hozta létre első közös produkcióját, Brass Cirkusz címmel. Előadásukkal még abban az évben elnyerték a Budapest Fringe Fesztivál szakmai zsűrijének díját és a gyermekzsűri különdíjat. Egy évvel később alkották meg Irány Rio! című produkciójukat, amiért a 2009 Fringe+ Fesztiválon a zsűri két különdíjjal jutalmazta őket, Méhes Csaba pedig 2017-ben a világ egyik legrangosabb bohócokat és pantomim-művészeket felsorakoztató fesztiválján nyerte el a Grand Prix-díjat.

 

A Méhes Csaba és Takács Tibor rendezte Irány Rio! hat utcazenész véletlen találkozásáról és egymásra találásáról szól, akik elhatározzák, hogy Rioba utaznak, ami nem bizonyul könnyű vállalkozásnak, sok kalandban és megpróbáltatásban van részük a világkörüli út alatt, miközben megannyi kultúra hagyományai és sajátosságai elevenednek meg utánozhatatlan előadásukban. A jelmezek és a díszlet szintén a csapat kreativitásának szüleménye. A rendkívül szórakoztató, másfél órásra kibővített műsorban, a magasan kvalifikált zenészek ( Simai László-trombita, Monoki Attila-trombita, Soós Péter-kürt, Koppányi Béla-harsona, Takács Tibor-tuba) nem csak asszisztáltak Méhes Csaba mellett, hanem aktívan használták a pantomim és a színpadi jelenlét minden elemét. Méhes Csaba utánozhatatlan rongyember, pantomim-és klasszikus bohóc elemeket felhasználó mozgásával, mimikájával, hangeffektjeivel és a belőle áradó különleges esszenciával utaztatta végig a teltházas közönséget a Vadnyugaton, Tirolon, Olaszországon, Spanyolországon, Mexikón, Új-Zélandon, Skócián és Oroszországon át, de még a világűrbe és a tenger mélyére is eljutnak, miközben ismert dallamok csendülnek fel a hihetetlenül ötletes és utánozhatatlan jelenetek alatt.

 

A zenei és színpadi kifejezés mesterei egy zseniális, méltán díjnyertes összeművészeti produkciót mutattak be, ami kortól függetlenül bárkinek ajánlható, mert teljes, nemzetközi szinten is érthető,  minőségi szórakoztatást és kikapcsolódást nyújt rengeteg nevetéssel.

 

Szekáry Zsuzsanna

Forrás: https://www.fnc.hu/hirek/cirkuszkultura/item/1226-zene-es-humor-szarnyan-a-vilag-korul