Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ki volt Andy Warhol?

2017.11.24

Ki lehet ez a furcsa viaszbaba-szerű figura, aki három évtizeden át meghatározó alakja volt az amerikai művészvilágnak, és a pop-art egyik legismertebb képviselője volt? Még életében titkok és legendák övezték, ahogy halálában sincs ez másképpen. Androgün arc, platinaszőke haj, nagy keretes szemüveg, és egy furcsa aura, ami még a fotókon is átjőve elválasztja őt mindenkitől. A legismertebbekkel bulizik, még sem egy közülük, folyton kitűnik, más, szinte földönkívüli hatású.

Pittsburgh-ben, 1928. augusztus 6-án, Andrew Warhola néven látta meg a napvilágot, szülei az akkori Magyarország területén fekvő Mezőlaborcból vándoroltak ki Amerikába. Andrew fiatal korában sokszor volt ágyhoz kötött, virtustánc nevű betegségének köszönhetően, de tehetsége már akkor megmutatkozott, így édesapja 1942-ben bekövetkezett halála előtti utolsó kívánságának eleget téve, a család megtakarított pénzét a tanulmányaira fordították, így beiratkozhatott a Carnegie Institute-ba.

A diploma megszerzése után 1949-ben New Yorkba költözött, ekkor változtatta nevét Andy Warhol-ra. Egy kommunában élt, akkoriban cipőreklámokat készített, különböző lapoknál vállalt munkát és áruházi kirakatokat rendezett. 1952-től saját lakása lett, ahol édesanyjával élt, annak haláláig. Ugyan ebben az évben nyílt meg az első kiállítása a Hugo Galleryben, az évtized végére pedig már rendszeresen kiállított mechanikus reprodukciós eljárásokkal készített munkáiból. 1960-ban újságokból és képregényekből készített festménysorozatot, később jöttek a dollárbankókból, a Cambell-féle leveskonzerveket ábrázoló, majd Marilyn Monroe fényképeinek alapján készített portrék, amik világhírűvé tették. A Keleti 47. utcában The Factory néven műtermet nyitott, ahol barátai segítségével tömegesen gyártotta a selyemszitanyomatos képeit. Műterme az underground élet híres, vagy épp hírhedt képviselőinek találkahelyévé vált, partijai legendásak voltak. 1963-tól kezdett filmeket forgatni, teljesen újszerű, avantgarde alkotásai leginkább semmiről sem szóltak. Első filmje a Sleep címet viseli, melyben barátja John Giorno öt óra húsz perces alvását követi nyomon a kamera. Tökéletes példa még az elvont semmire, az 1964-ben keletkezett The Empire című filmje, amelyben az Empire State Building látható egyetlen kameraállásból, fekete-fehér, lassított felvételen, nyolc óra öt percen keresztül. Filmes alkotásait a hollywood-i filmekkel való ellenállásaként gyártotta. Körülbelül hatvan filmet készített hajvágás, dohányzás, alvás, evés, szexualitás és különböző általános dolgokról. A különc alkotó a zeneiparba is belekóstolt, 1965-ben ő volt a menedzsere Lou Reed zenekarának, a Velvet Underground-nak, és ő tervezte a Rolling Stones Sticky Fingers című albumának borítóját. 1990-ben a Lou Reed és John Cale a Velvet Undergroundból egy egész lemezt ajánlottak neki becenevével, Songs of Drella címmel, David Bowie pedig a Honky Dory című albumán jelentetett meg róla egy dalt. Andy Warhol szexualitását tekintve meleg volt, a pletykák aszexualitásáról hamisak, bár sokszor azt állította magáról, hogy szűz.

1987. február 22-én, 58 éves korában érte utol a halál, egy epehólyag műtét után, másnap leállt a szíve. Rettegett a kórházakról, ezért túl sokáig halogatta a műtétet. Mikor végre orvoshoz fordult, már nem csak az epehólyagja volt elüszkösödve, hanem hasüregi sérvvel is küzdött, ráadásul az ellene tizennyolc évvel ezelőtt elkövetett merénylet által keletkezett sérüléseiből sem sikerült maradéktalanul felgyógyulnia. Tetőzte a bajt, hogy nem táplálkozott rendszeresen, speed fogyasztó volt, túlhajszolt életmódot folytatott, aminek köszönhetően a teste le volt gyengülve. Pittsburgh külvárosában, a St. John Baptist Byzantine Catholic Cemetery-ben lelt végső nyugalomra. Szülővárosában található a munkásságának szentelt Andy Warhol Museum. Kétségtelenül nem csak saját korára volt/van nagy hatással, életműve és újításai átformálták a világot.

Szekáry Zsuzsanna

andy_warhol_by_jack_mitchell.jpg

Forrás: Jack Mitchell

bio_warhol_andy.jpg

Forrás: The Art Story

andy1.jpg

Forrás: pinterest

andy2.png

Forrás:Weiner Elementary

an3.jpg

Forrás: W Magazine

an4.jpg

Forrás: quora.com

andyjooo.jpg

Forrás: pleasurephoto.wordpress.com

andygyar.jpeg

Forrás: theartstack.com