Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül – Filmkritika

2019.06.16

1997-ben bombaként robbant, és hamar szinte kultfilmmé vált a Lowell Cunningham képregényéből készült Men in Black – Sötét zsaruk című sci-fi, akcióvígjáték Tommly Lee Jones és Will Smith főszereplésével. A teljesen új sztori – egy különleges ügynökökből álló szervezet megvédi a veszélyes földönkívüliektől a Föld lakóit, a jó fejekkel pedig összedolgozik -, az ötletes és addig nem látott technikai-és látványvilág, valamint a főszereplő K és J ügynök remek párosa hatalmas kasszasikerré tette Barry Sonnenfeld rendező filmjét. Hollywoodtól megszokott, hogy ami jól működik, arról minél több bőrt le kell húzni, ezért 2002-ben majd 2013-ban a jól bevált páros újra magára öltötte a sötét napszemüveget és a fekete öltönyt, majd idén június 15-től kezdték el vetíteni a hazai mozik a sikerszéria negyedik részét Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül címmel.

 

man-in-4.jpg

 

Bár ezúttal egy teljesen új, de a filmvásznon mégis kipróbált páros menti meg a bolygónkat, akik egyszer már a Marvel univerzumban az egész világegyetemet megmentették együtt: Chris Hamsworth és Tessa Thompson. A választás tökéletesnek bizonyult, az alkotók megmaradtak a jól bevált fekete-fehér párosításnál, akik ugyanúgy teljes ellentétei egymásnak, de mégis tökéletesen kiegészítik egymást. Bár nem válnak annyira legendás kettősé, mint Tommy Lee Jones és Will Smith, betöltik az adott szerepeiket és egyszerűen jól működnek együtt a mozivásznon.

F. Gary Gray rendező és a forgatókönyvírók – Lowell Cunnigham, Laurie MacDonald, Walter F. Parkes – viszont nem mertek semmilyen újítással előrukkolni, bár kétségtelenül látványosak az autóalkatrészekből kipattanó fegyverek és az a nem túl sok űrlény, akik az ügynökségnél felbukkannak, de ez vajmi kevés a sorozat rajongóinak. Amint megszokhattuk, ebben a filmben is nagyobb szerepet kap egy, a humor-és cukiságfaktorról gondoskodó nagyszájú, apró űrlény, Gyalog, aki néha apró hátán el is viszi a filmet.

 

man-in-3.jpg

 

Sajnos manapság a nagyköltségvetésű mozik sajátjává vált, hogy a látványvilág, a történet rovására megy. A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül esetében is ugyanez történt. Adott egy léha, felelőtlen, kiégett, nagyszájú, de annál jóképűbb ügynök, H (Chris Hamsworth) aki felettesével, a londoni ügynökség vezetőjével, T ügynökkel (Liam Neeson) pár évvel ezelőtt megmentette a világot a Kaptár nevű szörnyű ellenségtől, és egy mindenre elszánt amatőr, de profi kutató Molli (Tessa Thompson), aki még gyermekként találkozott egy űrlénnyel és szembesült az ügynökség létezésével. Ezután egész életét annak szentelte, hogy bekerüljön egy olyan ügynökségbe, aminek senki sem tud a létezéséről. Eszének, ravaszságának és elszántságának hála végül M ügynök válik belőle, és H ügynökkel az oldalán máris bedobják a mélyvízbe, ahol nem kevesebb, mint a Föld megmentése a tét.

 

men-in-2.jpg

 

A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül  bár látványos és szórakoztató, de ezen kívül mást ne várjunk tőle. A 115 perces játékidő alatt leköt, de miután kimegyünk a moziteremből, azonnal elillan a varázs, nem képes tovább hatni a nézőre. Nem is várjuk, hogy a más filmekben a tehetségüket már bizonyító színészek nagyot alakítsanak, mert erre egyszerűen sem a történet, sem a szerepeik nem alkalmasak. A készítők megmaradtak a régi sablonoknál, ezért ennek köszönhetően is, egy egyszer nézhető filmet kapunk futószalagon, ami kellemes kikapcsolódást nyújt, de a nyomába sem ér a széria első részének.

Szekáry Zsuzsanna