Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kreativitás és sokszínűség-Interjú Bari Máriusszal

2018.01.19

Bari Máriusz „Damage” válaszolt Szekáry Zsuzsanna kérdéseire izgalmas karrierjének állomásairól, a szubkult közösség kiépítéséről, a Nyócker című filmről, zenei projektjeiről, könyvéről és a technikai evolúcióról.

 

dam5jo.jpg

 

KULTBUMM:  A Kreatív magazin 2013-as éves válogatásában Magyarország huszonöt legkreatívabb embere közé választott, ami nem véletlen, mert újságíróként, forgatókönyvíróként, tanárként, íróként, buliszervezőként és zenészként is tevékenykedsz. Hogy indult a karriered?

 

DAMAGE: Vagy úgy, hogy túl sok kávét ittam és elkezdtem szaladni vagy nem kaptam elég kávét és pótlásért kezdtem el szaladni, menet közben szembejöttek dolgok, ráhajlottam azokra, a többi meg történelem. Nem, tényleg. Ha jól számolom, 1997-ben indította be a Soros Alapítvány működtette C3 Központ az első magyar online rádiót Pararadio néven, ott kezdődött minden. A web ’97-ben a legjobb táptalaj volt, amit még alig tapostak össze – ha kellően jó volt az ötlet meg kitartó voltál, eléggé sokáig el lehetett menni. A C3 meg hihetetlen jó közeg volt, emberileg, szaktudásilag, érdeklődésileg nagyon ütőképes és egyben diverz csapat gyűlt össze, rengetegmindent kellett megtanulnunk, a mai napig nem furcsa nekem, hogy valaki tud videót vágni és zenélni és designolni és copyt írni legalább középfokon, a HR-esek itthon és külföldön is sírnak hogy túlképzett vagy vagy esetleg kamuzol, te meg széttárod a kezed legjobb esetben is, hogy bocs, nem volt más opcióm, mindenhez kellett értenem. Szóval ebből a háttérből indultam el pár év rádiózással, ott tanultam bele abba, hogy milyen beszélni, hozzászokni a saját hangodhoz (és nem sírni hangosan, miközben visszahallgatod), szövegírni, emberekre reagálni - aztán innen mentem tovább rádióvonalon az EstFM-hez, illetve közösségi médiában (ha ezt 2001-re is rásüthetjük, szerintem simán, a piactér is közösségi média és az már nagyonsokszázéves intézmény) az LD50-hez.

 

damage2jo.jpg


 

KULTBUMM: Ha már szóba kerültek a külföldi HR-esek, Angliában is éltél egy ideig. Mi vezérelt a külföldre költözésben? Kalandvágy vagy egyszerűen csak új közegre, inspirációra és újdonságokra vágytál?

 


DAMAGE: Számos oka volt, a hazai munkaerőpiac volt az egyik, ami miatt jobb ötletnek tűnt megpróbálni dolgokat országhatáron kívül. Aztán visszajöttem, ahogy az ismerőseim jó 70 százaléka is, ki hamarabb, ki később - az biztos, hogy az angol nyelv nagyon hiányzik a rövid, logikus, korrekt és gyors ügyintézésekkel, a jó kajákkal, az olcsón beszerezhető minőségi szubkult anyagokkal meg a gyorsan begyűjthető kütyükkel együtt. (Ha már HR, vicces, hogy milyen eltérő CV-gyártási logikát látok hazai meg külföldi példák között meg ha már az internet kezdetéről beszéltem, sokan megtanultunk rengeteg dolgot középfokon legalább, mert egyszerűbb volt úgy projektet vinni, hogy nem kell másra várni. Na ezt Angliában még kevésbé tolerálják, mint itthon és itthon is túlképzettséggel rostálják ki az ilyen emberek jó részét :D ) Amúgy kötelezővé tenném a külföldi szerencsepróbát és nem csak a nyelvtanulás miatt, sokkal jobb helyzetkezelési skilleket meg toleranciát meg világ- és emberismeretet ad - meg az ilyen helyzetekben ismerszik meg, hogy igazából milyen fából faragtak.



KULTBUMM:  Te írtad a kultfilmmé avanzsált Nyócker című egész estés animációs film forgatókönyvét. Hogy jött a felkérés, hogy élted meg a munkát és a film sikerét?

 

DAMAGE: A 2000-es évek elejével került az életembe a drum’n’basst, a magyaraltert meg a meglepően kreatív műsorötleteket pattogtató EstFM, bementem az utcáról, hogy csánálatokakarokdolgozni, elküldtek, bementem még egyszer, akkor már nem küldtek el. A Kónuszék, avagy a Szabódó Család című megaabszurd szappanopera-paródiát írtam válogatott jó arcokkal, sokan hallgatták, volt is híre, de ettől függetlenül meglepetés volt, amikor Novák Erik megkeresett, hogy van egy rajzfilm, amihez forgatókönyvírókat keres, üljünk össze beszélgetni. Leültünk, a többi meg már történelem - meg itt is kell azért pontosítanom, hogy három forgatókönyvírója van a sztorinak, nem egy; rajtam kívül Orsós László Jakab és a 2013-ban elhunyt Nagy Viktor jegyzi még a sztorit.
Rengeteget tanultam a csapatmunkáról, kompromisszumokról, dramaturgiáról meg finomhangolásról: képzeld el, hogy három ember ül egy szobában - három teljesen más agy, stílus és hangvétel kiabálja azt, hogy az ő viccei a legjobbak, na most ezeket a sessionkezdeteket kell úgy finomítani, hogy a végén az adott napra betervezett pár jelenetre mindenki fanyalgás nélkül rábólint, hogy “oké, ez így jó lesz”. De ez csak a mi melónk volt, a grafikusok melóját például a mai napig nem tudom eléggé dícsérni, hogy mennyire odarakták magukat. Ami a film sikerét illeti, azt tudom, hogy sok embernek megmaradt a fejében; volt, akinek tetszett is, de onnantól kezdve, hogy ez a melóm volt, nem tudom külső szemszögből nézni - akárhányszor szembejön, a kihagyott jelenetek ugranak be meg a viták, hogy milyen szót használjunk abban a jelenetben ott és miért meg az, hogy mit kellett volna másképpen csinálni.

 



KULTBUMM: Az általad alapított ld50.hu tizenegy éves működése alatt, a magyarországi underground szcéna igazi paradicsoma volt. Mi vezérelt az oldal létrehozásakor? Jelenleg mely szubkultúra áll legközelebb a szívedhez, és miért?

 

DAMAGE: Jókor csináltuk jó időben, most 2018-ban már nem látom alapját annak, hogy a Facebook mellett egy teljesen más technikai alapon lévő embergyűjtőt csináljunk. Illetve lehetne, de kevés embernek és határozottan nem lenne pénzügyileg fenntartható. Huszonkét évesen körülbelül annyi célom volt, hogy meg tudjam találni a törzsemet és tudjak velük közös dolgokat csinálni - ezt, azt hiszem, elég jól tudtam teljesíteni. Ami a szubkultokat illeti, ugyanaz a nagy hordó áll hozzám közel, amiben együtt erjed az ipari, a goth, a kísérleti, a zaj, a darkwave, az akármi - aztán ha ezeket hallgatod, kettővel közelebb vagy hozzám, szubkultúrától függetlenül.

 

dam4jo.jpg

KULTBUMM: Úgy látod, hogy a Facebook térhódítása annyira kiszorít minden mást, hogy csak ott lehetne közösséget építeni? Nem hiányzik, hogy ismét megtaláld a “törzsed” és együtt, új emberekkel alkoss valami újat?

 

DAMAGE: Ez sok kérdés egyszerre és egyik sem egyszerű :D Közösséget bárhol gyorsan lehet csinálni, egy emailben futó levlista elég ahhoz, hogy összefogj embereket, az open source social networkökből meg van több tucatnyi, nem ott van a gond, de ezek csak olyan esetben működnek, ha a sok ember egyetért abban, hogy le akarnak szakadni a Facebookról és hajlandóak “áldozatot tenni” azért, hogy egy másik platformon beszéljenek. A rivális platformok pont az emberi lustaság miatt nem terjedtek el, az emberek okkal használnak csak két-három, max négy rendszert. Nem emlékeznek többre, túl gyorsan pörög az adat, új jelszót kéne egy új sitehoz megjegyezni és már így is annyira ki vannak csatornázva, hogy őszinte érdeklődéssel várom azt az új rendszert, ami képes megtörni a FB egyeduralmát. (Tehát amúgy igen, az emberekkel van problémám első körben, nem a technológiával.) Kellőképpen fejlődő közösséget, akikre üzletet lehet alapozni, azt már egy jobban elérhető, beköthetőbb rendszerrel együtt tudok elképzelni - a mai Facebookos közösségeknek viszont számos hibája van, technikai és emberi egyaránt, a newsfeed felépítésétől kezdve a trollokig, de most tényleg csak a felszínen evezek.
A törzsemet megismertem az LD50en keresztül, ami meg az új tagokat illeti, időről időre mindig rá lehet akadni párra. Akarnék amúgy új rendszert csinálni új emberekkel, de azt csak akkor vagyok hajlandó megcsinálni, ha van befektető, aki megnézi a papírra vetett számokat és rábólint, hogy támogatja a kezdeti időszakot. És akkor még nem beszéltünk a rendszer felhúzásába beletett időről, tervezésről, piackutatásról sem - a hazai közeget a zenei szubkult, amire például az LD50et alapoztuk, nem nagyon mozgatja meg és sosem mozgatta meg igazán, úgyhogy tartalmilag hibrid anyagot kell összehozni, amiben a szubkult mindig csak egy részét fogja képezni a kínálatnak, mert csak így lehet eladni. De mondom, ötletek vannak, a befektetők pedig, ha támogatni akarják a rendszert, egy Google searchből megtudják, hogy hol érhetnek el.




KULTBUMM: Nagyon szoros a kapcsolatod a zenével, nem csak műkedvelőként, hanem alkotóként is. Mióta tart ez a szerelem? Mely előadók voltak/vannak rád nagy hatással?

 

DAMAGE: Pont most karácsonykor találtam egy családi fotót, ahol teljes hároméves mivoltomban támaszkodom rá valami billentyűs hangszerre nagy áhítattal és erre a képre még nem is emlékszem, úgyhogy gondolom, elég régóta tart. A nagy hatású előadók kérdés aggasztó, mert nincs vége, de annyit el tudok mondani, hogy kik voltak a lista elején: Jean-Michel Jarre, Vangelis, Kraftwerk, The Cure, aztán jöttek a válogatások a new beat slágerekkel, onnan a Front 242 meg a korai Prodigy, aztán jött az ipari meg az ambient.. a Future Sound of London, a Zen Paradox, a Front Line Assembly, a Skinny Puppy meg a Mentallo & The Fixer, kb ők alapoztak meg nálam mindent. (És ez is csak a felszín felszíne.)

 

KULTBUMM: Mesélj a régebbi és a jelenlegi zenei projektjeidről.

 

DAMAGE: Gimiben indult, ahol a legtöbb zenélés beindul, akkor jött szembe életem első PC-je meg rengeteg anyag a demoscene felől (LINK: https://24.hu/tech/2015/12/21/pupillaporno-es-tehetseggyar-egyben-avagy-mi-az-a-demoscene/ ), beleértve azt a FastTracker nevű programot, amivel két-három évig gyártottam technot, ravet, electrot, mindent, ami éppen kifért a csövön - ezekből van egy válogatás Bandcampen (LINK: https://planetdamage.bandcamp.com/album/track-record-1995-1997 ), ami nagyon kezdetleges, de nagyon őszinte, akkor is az volt, hogy a maximalista önmagamnak csinálom a zenéket, amikor már nem tudok velük mit kezdeni, akkor elengedem őket, amúgysincs kész egy szám igazán soha. Ezt a vonalat megdurvítva léptünk fel Kassai Balázs barátommal az első X-Peripherián Samhain Biolab néven 2001-ben, zajt meg négynegyedes majdnemschranzot csináltunk, aztán - hosszú sztori, de - otthagytam a zenélés gyártóoldalát és jött az LD50, amit már említettünk - volt a zeneírás helyett partiszervezés, DJzés, szelektorkodás, recenzióírás, zenészekkel összehaverkodás. Aztán pár éve mondtam, hogy oké, eleget vártam, a zenéim nem írják meg magukat, úgyhogy vettem némi hardvert meg szoftvert és elkezdtem zenéket gyártani, ez kb. 2015 vége. A hangmérnököm és kiadófőnököm az egyik kedvenc zenészem (Martin Bowes a több mint 30 éve színpadon nyomuló Attrition nevű legendás angol projektből, LINK: https://attritionuk.bandcamp.com/ ), olyan zenészekkel tudok kollaborálni meg eszmecserélni, akiknek a dolgain felnőttem, úgyhogy nem panaszkodok.

 

 


KULTBUMM: 2012-ben jelent meg az első könyved Damage Report címen. Mi inspirált a könyv megírására? Miről szól, mi a mondanivalója? Tervben van egy következő könyv?

 

DAMAGE: Jaja, az LD50 után átmentem tech újságíróba meg a partvonal szélén infografikákat csináltam. Egy halom anyagot írtam rengeteg helyre, egy csomó beszélgetésbe keveredtem technológia iránt érdeklődő (vagy azt kifejezetten értő) emberekkel és a felhalmozódott anyagot akartam egy helyre lekötni, hogy ha valakit érdekel a jövő, akkor nézze meg ezt, ez a palló, amiről érdemes lehet ugrani. A szlogenje kb az volt, hogy “hogyan képzeltük el a jövőt és mi lett helyette” és a nagy része ez is - milyen elképzelésekkel maszturbálnak a köztudatba a jövőkutatók és ezekből mi valósult meg. Izgalmas projekt volt, ugyanakkor elég időlimitált is - már abban a pillanatban idejétmúlt volt, ahogy befejeztem a kéziratot, ha már ugye jövő. Több könyv is tervben van, az egyik a Damage Report folytatása, a másik meg egy regény, aminek a tízoldalas absztraktján már három éve ülök. Szomorú ezt mondani, de nem vagyok hajlandó egy karaktert sem írni addig, amíg nem látom papíron előre azt, hogy megéri.

 

damage-foto.jpg


KULTBUMM: Ha már jövőkutatásról beszélünk, hogy képzeled el az emberiséget és saját magad harminc év múlva? Robotok szolgálnak majd ki otthonainkban, lebegő autókban ülünk és élethű robotizált szexpartnereink lesznek? Vagy csak még modernebb és kisebb telefonokkal hasítjuk az étert?

 

DAMAGE: Nincs az a mennyiségű kávé, amivel még elélnék harminc évig :D A fél év múlvát nem tudom rendesen belőni neked, nemhogy a harminc évet, hozzáférésem sincs azokhoz a statokhoz, amikből rendesen tudnék extrapolálni. Ez valamelyest a felgyorsult fejlődésnek köszönhető - én úgy látom, hogy olyan gyorsan pörögnek a rendszerek, appok, mechanizmusok, fejlesztések egymás után, hogy az embereknek igazából nincs ideje sem megszokni ezeket, ilyen rövid vizsgálati időtávban pedig pedig belegondolni sem nagyon lehet abba, hogy ezek az új rendszerek meg az ezek által kiváltott folyamatok mit hoznak magukkal meg hogyan csapódnak le.

Ahhoz, hogy legyen egy robotizált szexpartnered, ahhoz tömegtermelési szintre kell hozni a műbőrt, a feromongyártást, a legjobb finommozgásra kell hozni a műtestet, a neurális hálózatot fel kell készíteni arra, hogy úgy reagáljon (vagy jobban reagáljon), mint egy ember, közben valahol be kellene biztosítani azt is, hogy ne legyen telepakolva surveillance rendszerekkel és a baba ne közvetítse a hálószobai történeteket a különböző védelmi szervek felé (valamilyen formában persze be kell biztosítani a felvétel lehetőségét), a jogi és morális dolgokról pedig nem is beszéltünk még, Elnézve azt a szintet, ahol az emberiség nagy többsége tart most, én kizártnak tartom azt, hogy a polgári- és a büntetőjog kielégítő szinten meg tudja állapítani azt, hogy egy robotizált szexpartnernek vannak-e jogai (Egyáltalán, milyen intelligenciával és öntudattal rendelkezik?) vagy egyáltalán, 30 év múlva ugyanez az android jelentkezhet majd egy rendőrőrsön azzal, hogy bántalmazták?

A lebegő autókkal nemcsak a technológia a probléma, hanem az is, hogy a légteret a legbiztonságosabban kell tartani, egy magasban lévő, nagyobb sebességgel haladó eszköz meg eddig elképzelhetetlen típusú baleseteket és sérüléseket tud okozni (és eddig nem kellett felfelé figyelnünk, amikor kimentünk az utcára, innentől kezdve már azt is kell), ezt nyilván összekötnék önvezérlő rendszerekkel, amelyeknek a fejlesztésében szintén kismillió probléma van, kezdve azzal az ikonikus morális példával, hogy ha az önvezérlő autónak két balesetkimenetel közül kell egyet választania, az egyikben mi halunk meg, a másikban az, akit elütünk, akkor kit áldoz be.

A technikai evolúcióval kapcsolatos problémákat amúgy mostanában egyre jobban az emberi viselkedésben látom összpontosulni: nem a technikával van a baj, hanem azzal, ahogyan az emberek ezeket használják. Február elején jelenik meg egy új kislemezem a Two Gods Recordsnál (LINK: twogods.bandcamp.com ), a Stray Signal, aminek pont ez a fő témája - ennek a feloldása meg nem hetek meg hónapok kérdése lesz.

 

Fotók: Kassai Balázs