Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Bertalan Tímea versei - Évszakosrózsák sorozat

2019.01.21

bertalan-timea.jpg

 

Egyszer Isten azt mondta a mennyei tanácsának: „Kell nekem egy nő (vagyis inkább kislány), aki mindig kimetaforázza a szavakat, hogy ne értse senki, mit akar mondani. Legveszélyesebb fegyvere legyen a szó, ha kell, a szuszt is írja ki bárkiből. Na, jó, azt azért ne! De igyekezzen. Szülessen, mondjuk egy kellemes nyári estén… ’98 júniusa jó lesz. Pont a foci VB közben. De azért a fociért ne rajongjon. Éljen családjával a Hargita alatt, majd költözzön a Kincses városba. Féljen a sötétben, és próbálja védeni az állatokat. Legyen szerelmes mindenbe, ami körülötte van. Igen, kell nekem egy ilyen nő (vagy kislány), hogy aztán szerelmes verseket írjon nekem.” És így születtem én. Fontos tudni rólam, hogy szeretem ellopni a kertekből kikandikáló rózsákat, úgyhogy egyszer Isten azt mondta, legyek rózsa én is, Évszakosrózsa. Úgyhogy mostanában együtt írogatok a többi Évszakosrózsával. És Isten azt mondta, hogy ez jó.

 

 

neofita

 

konzervdoboz-váraim

lassan leomlanak

csörögnek az utcák is

a magamnak épített

istenek kicsúsznak

a kezeim közül

meguntam a tavalyi énem

meséit az élet utáni

fekete semmiről

 

tűz támad fúj a szél

és én beszélni kezdem

fájdalmaim nyelvét

kötél tekeredik nyakam köré

nem kapok levegőt

ha itt vagy kérlek

 

tedd érzéketlenné a szívemet

süketté a fülemet

és kösd be a szememet

de sejtjeimet keltsd életre

élezd ki magadra

hogy ne térhessek meg

 

csak hozzád

 

 

 

 

Fröccs

 

Én mindig akkor kezdek imádkozni,

amikor szerelmes leszek.

Mint például egy hűvös nyári estén,

amikor a félig telt vörösboros poharamat

színültig töltötte valaki vízzel,

és a lelkem egy ismeretlen dimenziója

megnyílt Isten előtt.

 

A csendes egymáshoz hajlások

és a gerincünkön végigfutó élet

harsány hirtelenséggel hatolt a vörösségbe.

Olyan tiszta volt, olyan szent.

Más, mint te.

 

A részegséggel helyet cserélt

valami könnyed józanság,

a fejemben csak ő járt,

de a szívem tovább pumpálta

az édessavanyú vörösbort.

Én pedig eldöntöttem, hogy

többet nem fogok belédrészegedni.

 

Tiszta, íztelen víz kellene.

Szédülésmentesség.

De a számban örökre

megmarad az ízed,

bőrömön az ujjbegyeid

nyomának bizsergése.

Tőled leszek kábult

most már mindig.

Hiába… A bor nem válik vízzé.

És jól is van ez így.

 

 

KultBumm