Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Csornyij Dávid verse:Fejben-mozi

2018.03.23

csornyij-profil.jpg

 

Csornyij Dávid 1991. december 30-án született Beregszászban. Tanulmányait a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában kezdte. 2009-ben érettségizett, 2012-ben felvételt nyert a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakára, 2017-ben történelem tanári és történész diplomát szerzett. Ezt követően nyert felvételt a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájába.  2015 januárjától a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) aktív tagja. A szervezeten belül rendezvényszervezői tevékenysége mellett az internetes multimédiás szerkesztésért és megjelenéséért is felel.  2017-ben felvételt nyert az Előretolt Helyőrség Íróakadémiára. 

 

 

Fejben – mozi

reakcióvers

 

Tegnap szentté avattam az erkélyt,

egy kevéske pálinkával és madáretetővel,

fohász és víz nem volt, csak

az ima zománca pergett le lassan,

bujaság borult rá,

kinéztem és mindent láttam,

a teret és az időt,

a kukát megvilágító lámpát,

a vágyamat hordozó szekeret.

 

Ott születtem meg ebben az évben

a szent tornácon,

vagy a múlt éven, már nem emlékszem.

 

Sajgott mindenhol,

aztán az árnyékomra néztem, ő meg ránk,

neki semmi sem fájt; ha meghalok, magammal

viszem, de most még nem akarok. 

 

És térdepelt előttünk

az óra is bazsalyogva,

párbajoztunk, megöltem,

indulni készült,

„maradj még, ne menj,

 üres lesz tőle minden,” 

de otthagy és szalmaszálból szőtt

fecskeként száll tovább,

aztán megáll, fészket rak, etet és sóhajt.

 

Frekvenciát lát bennem és hallgat,

pedig egy öreg rádió vagyok,

romlott és ásatag, csak régi

dalokat játszok:

máglyát rak és táncol.

 

Kockás abroszon tart, ahol

az erkölcs egy betegség

és én haladok

a fertőzés felé

mint egy játékvonat a teraszon,

nem tudom eldönteni,

állomás voltam,

vagy maga a vonat,

az vagyok vagy az leszek,

csak hibás kacat.

 

Egy pohár bort lötyögtet,

most a kanapén játszik velem,

véletlenek és egybeesések

zavarják meg a vészfékeimet,

a másodosztályon utazik,

nem tudok megállni,

falnak ütközök, ötméteresnek,

az utánam érkező járatba

már nem hal bele senki.

 

Most lakás vagyok, összkomfortos,

még nem rendezett be,

de az albérlőm lett,

bíborszőnyegen ül,

csikkekben élvezkedik fantáziája,

falusi történetekben.

 

Csodásan érzi magát bennem,

huszonkét éve nem élt ilyen helyen

azt mondta, meg azt is,

hogy két lakása van,

a másik omladozik,

talán felújítja, kifesti

a régi ereklyéivel,

csak néha kizárja magát,

de itt is szeret lenni,

ki tudja, egyszer ideköltözik,

vagy a lépcsőházba. 

 

 

 

Állandóan engem néz,

most monitor lettem,

ami Csernobilt és pornót

sugároz,

együtt és külön,

vöröset, fiatalt, színésznőt.

A másik monitor már nem működik. 

 

*

 

Magamba szívom az illatát,

és combján fekvő tekintetem

nyakára téved a reflektorfényben,

most nem lomtárat,

minket világított meg,

Káma fülembe fújta a

káoszt és a hajnalt,

cukornád íját nem

használta ellenem,

csak ékezet volt a betűn.

 

minden személyiségem

egyszerre lett türelmetlen,

mert farkasom lettél,

temetőben szépségszalon,

ha ott vagyok, elhamvadok,

mellőzöm a valóságot,

a fejben – mozi átsuhan bennem,

félek, ismernem kell

néhány jövőt, mert fegyvertelenül

nem tudom megvédeni magam.

 

 

KultBumm