Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kopriva Nikolett versei

2017.11.28

kopriva-porte-kicsi.jpg

 

Kopriva Nikolett 1996-ban született, otthona Munkács. Jelenleg Budapesten esztétika mesterszakos hallgató. Első publikációi 2015-ben jelentek meg Kárpátalján az Együtt irodalmi folyóiratban, azóta több helyütt is megjelentek versei és prózái a Helikon, Magyar Napló, Irodalmi Jelen vagy a Pannon Tükör oldalain. Szabadidejében sétál, fest vagy információt gyűjt. 

 

Dorian üres sírján

 

Bőröd alatt romlott vadhús

tánca lankad, olcsó valóságod

delírium-folyó,

önromokban síró

fehérhajú fél-ember,

mögötted kétszázhatvanhat év,

s még gyűrűznek a körök,

papír híján elszívtad szerződésed -

lettél ördögöd.

(in: Együtt 2017/4. szám)

 

Az inggallérod mögött

 

Lassan elnyeltek a fekete ruhák.

Belakták a házad, egy sötét,

kirívó folt lett a puszta közepén,

tartalom és forma nélkül.

Áll, olykor lebeg, hív,

és magába kényszerít.

Az inggallérod mögött

láttam egyszer egy ösvényt,

mely ugyanúgy rejtett

mindent és semmit.

Sötét volt, mint az ármány.

Te csak annyit mondtál,

új mosószered van,

a nővéredtől, akit megevett a téboly

valahol a hegyek között.

Egyszer elvágtad az ujjad,

nem vér folyt belőle,

forró szurok.

Gyerekkori rendellenesség,

legyintettél,

és takargatni próbáltad

a feltörő, sűrű gőzt.

 

(in: Helikon 2017/16. szám)

 

 

Kék

 

Nézd, a vonatjegy betűi közé szorítottalak;

ha felcseréled a megállók sorrendjét,

kedvedre átkozódhatsz.

A papír mégis sárgul, velem foszlik el.

 

Csend

 

fogaid

közül szaggatott

mozdulat kiabál

a hangokat

kiszegezem