Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lőrincz P. Gabriella versei

2017.11.22

lorincz-p-kis-kep.jpg 

 

 Lőrincz P. Gabriella (polgári néven: Zselicky Gabriella) 1982. március 23-án született, Beregszászon, ahol ma is él.

Első verseit 2008-ban közölte az Együtt folyóirat. 2009-ben jelent meg az első önálló kötete, Karcok címmel az Intermix Kiadó gondozásában. Szintén 2009. óta munkatársa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI).

Írásai több anyaországi és külhoni folyóiratban is megjelennek. Az Ukrán Írószövetség Online nemzedék c. antológiájában nyolc ukrán nyelvre fordított versét szerepeltetik a szerkesztők.

2012-ben jelent meg második verseskötete, Fény-hiány címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában.

Kárpátalján végzett kulturális tevékenységéért oklevéllel tüntetett ki az Anyanyelvi Konferencia. Az Együtt folyóirat Nívó Díját 2013-ban kapja meg. Tagja továbbá a Magyar Értelmiségiek Kulturális Közösségének és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának. 2014-től a Magyar Írószövetség tagja, 2017-től az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Anyanyelvi Konferencia tagja.

2016-ban jelent meg a harmadik kötete, Szürke címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában.

2016-tól az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora.

2017-től Az előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója.

 

Rezgés

Apró házak

Az apró hazán,

Fölötte apró

Madarak.

És távolodva,

Ahogy a vonat a

Síneken, az idő,

A gondolat szalad.

És gyors az áprilisi

Eső,

És sietős a

Rügyfakadás,

Hangosan nőnek a lombok,

Hangos a százszínű

Tulipán…

A lét is csak vonat,

Néha utas vagyok,

Néha vasút.

És pilóta vagyok,

Meg óriásrepülő,

Üvegen csorgó esőcsepp,

Határtalan mező

És tó is, feneketlen,

Fodros…

De még sosem álltam meg.

Mozgok, mint

Játszótéri csúszda,

Mozgok, mint

Minden tárgy mozog,

S a hangos siető világban

Magam is mozdulat vagyok.

 

Párbeszéd

 

-Anya! Te voltál gyerek?

-Voltam.

-És fájt, amikor felnőttél?

-Nem. Most fáj.

-És meg fogsz halni?

-Meg.

-Mikor?

-Isten tudja.

-És az fájni fog?

        - Akkor nem. Az is most fáj

 

Istentelenül

Ott volt a bábeli toronyban,

A magát magasztaló

Vámszedő hitében,

A megkövezett

Szajha szerelmén,

A meg nemtérő latorkereszten…

Ott volt.

Mindenütt ott volt

Az Isten.

 

 

És ott van az

Öngyilkos kézben,

Az áruló szájban

A hazug szerelemben,

A rákos tüdőben,

Májban,

Agyban,

Vérben,

Szemben.

Ott van.

Ott van,

Hogy nincs ott

Az Isten.

 

Anyám elindul

 

Anyám törékeny fiatal

Ében hajára virágot díszít

A május

 

Anyám kövér öreg

Ősz hajat fest neki

December

 

Anyám hallgat fekszik az ágyon

Várja hogy rá valaki

Gyümölcsöt kínáljon

 

Anyámat fürdetni fésülni kell

Mint a gyermeket

Elvinni az ágya mellett összegyűlt szemetet

 

Anyámhoz nem jár vendég

Éjjel vénák szakadnak csendes minden reggel

Sokat hallgatunk kérdezni már nem mer

 

Anyám nem kér több levest

Csak útra indul mégegyszer útra így lehet

Anyám elindul apám után siet

 

Camus

 

Az anyámat nem tudtam megsiratni

Már két napja a földben van

Nézem a kövér hegyet

A mocskos vonatablakot

És taknyozok kicsit

 

Az apámat nem tudtam megsiratni

Már kilenc hónapja a földben van

Behunyom a szemem

Hogy ne tudjak semmiről

Hallgatom ahogy a vonat sipít

 

Engem nem kell megsiratni

Valamikor eltemet a föld

Én nem tudom hogy lesz-e még

Vonat hegy és takony