Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Papp Ádám szenvedélyes, szerelmes versei

2018.05.05

papp-adam-profilkep.jpg

 

Papp Ádám vagyok, 1992. szeptember 21-én születtem Budapesten, azóta is itt élek. A versírás a 2000-es évek eleje óta az életem (fontos) része. Intenzívebben 2003 nyara óta írok verseket. Hatással volt rám Ady Endre és József Attila költészete, valamint az évek során olyan írók, mint Charles Bukowski, Allen Ginsberg, Jack Kerouac, olyan költők, mint Baudelaire, Villon, Viszockij, és olyan zenei előadók, mint Lemmy Kilmister, Nick Cave, Johnny Cash, Lou Reed, Chet Baker, vagy a Rock&Roll királya, Elvis Presley, de ide tartoznak még a magyar Blues nagyjai: Földes 'HOBO' László, Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor.



A zene fontos szerepet tölt be az életemben, akárcsak a versírás, vagy a színház. Eddigi huszonöt évem alatt volt szerencsém zenélni, illetve kipróbálni magam a színpadon nem egy színitársulatnál. Mára fontos elemmé vált számomra a Rock&Roll, a Blues, a Jazz, valamint a klasszikus vonal, ebbe pedig szintén beletartoznak azok az írók, költők, előadók, akiket szeretek, akik hozzám adtak valamit, akik megihlettek, akárcsak a szerelem, a magány, ami mindenkit meg tud érinteni.



2016-ban jelent meg első verseskötetem „Félhomályok füstjében" címmel, amely a szerelem kialakulásáról és beteljesüléséről szól nagy általánosságban, de persze részesül benne az „énkép" is. A második verseskötetem 2017 április 11-én József Attila születésének napján jelent meg „A zene marad!" címmel, amely a zene szeretetéről, hatalmáról, varázsáról szól. Keveredik benne a Rock, a Blues, a Jazz, a Bossa Nova elemek egy-egy mozzanata.



Költőnek és írónak sosem nevezem magam, csak leírom azt, ami bennem van, ami a lényemből jön, amit tapasztalok, amit megélek és ez így van jól. Csak írok.



Hivatalos Facebook oldal:
www.facebook.com/pappadamhivatalos

Hivatalos Instagram oldal:
www.instagram.com/pappadamofficial

Wordpress:
www.pappadamjayk.wordpress.com

Félhomályok füstjében:
www.felhomalyokfustjeben.colorcom.hu/info.php

A zene marad!:
https://shop.colorcom.hu/termek/a-zene-marad/

 

 

/Kavalkád/


Én nem tudom most,
hogy valaha látlak-e még,
de várlak, ha kell, múljon
el százszor egy ezredév.

Én nem tudom most,
hogy csókod csókomat öleli e majd,
vagy hogy lelked kicsiny hangja
eldúdolja majd újra azt a dalt.

Én nem tudom most,
hogy öleléssel mikor jössz felém,
s hogy elrepülünk e megint
a szabadság legőrültebb szelén.

Én nem tudom most,
hogy mi ez a kavalkád bennem,
de te lettél az, kit folyton,
de folyton kell szeretnem,
mert mindenem azt mondja,
mindenem ordítja
egyre hangosabban,

s ott vagy mindenhol, egy képen,
az út másik oldalán, a rádióban,ű
mert ami igaz, ami egyek vagyunk mi,

csak az hallik ide, s
az gyűlik egyre körénk.

És velem lenne jó jönnöd,
hogy megtaláljuk valahol
egymáshoz fűzött tiszta szerelmét,
amit együtt fogunk kézbe,
amit együtt emelünk fel,

s amit megtöltünk élettel,
vöröslő fényekkel,
és azzal az egy lényeggel;
ami te vagy, s ami én vagyok.

Ami benned csak szikrát éleszt,
az bennem már régen
örök életet hagyott.




/Melletted/

 

Előtted talán nem tudtam,
hogyan kell jól szeretni.
Nem is maradt meg a boldogság
mellettem.

Nem tudtam hogyan kell
jól csinálni. Hogyan kell
ebben élni, hogyan kell
nyugodtnak maradni.

Előtted nem tudtam
igaz csókot adni más ajakra,
nem tudtam úgy ölelni,
ahogy a másik akarja.

Csak voltak ők,
ahogy én is voltam.

Aztán megtaláltalak.
Csak te tudtál nyugtatni,
te tudtál a lényeddel
igaz szerelembe sodorni.

Soha, de soha senki
nem tudná jól csinálni
ezt helyetted.

Te vagy minden.

Félek, ha nem vagy,
a magány leple ölel,
de értem a csended.

Érzem a csókod,
ölelésed, hiszem
a szerelmed.

Hiszem lelked dalát,
érzem a biztonságot,
mit én így nevezek: ,,melletted!"




/A ma hatalma/

Kövesd a hited,
csak ennyit mondok.
Szeresd, akit kell,
ez egy ilyen dolog.

Járd az utad,
legyél jelen
pont ott,
azon a helyen.

Élvezd, élvezz el,
s gyönyör a jutalom.
A gaz mocsok
ma nem zörög a kapukon.

Füstös a kocsma,
édes az igaz,
és leisznak most mindent
ami nem az.

A farkasdal
ma megéli basszusát.
Kövesd a hited,
és halld a szív dalát.

Gyengéden táncba visz
az élet keze,
csak engedd magad!
Élj, mert ez a pillanat heve.

Meghalni ráérsz még,
ma csak csináld, ahogy kell.
Telj meg e földi lét
minden erejével.

Esküdj fel magadra,
esküdj a jóra,
vele csókold tetteid.
Így hívd jó szóra.

Üvölts! Csak a most van!
Lesz időd pihenni a porban.

Ma tedd meg,
amit a lényed mond.
Ne légy gyáva, egyszer élsz.
Így van ez. Pont!




/Akarom!/

Akarom, hogy ott legyél,
mikor az élet terhe már-már
összenyom.

Akarom, hogy te legyél,
ki egy öleléssel enyhíti
minden tomboló bajom.

Akarom, hogy lélegzeted
egésze bújjon hozzám,
és borítson minden szavad
hogy könnyebb legyen a holnap,
s könnyebb legyen vinnem magam.

Akarom egy tündöklő
pillanatod, miként
arcomra hajol.

Akarom a csókod szüntelen
ízét, túl mindenen;
egy életnyi akaraton.

Akarom, hogy ott legyél,
mikor minden halni látszik,
hogy megmaradj utolsó cseppemként.

Akarom, hogy minden borzalom,
minden kín se szakítson el
tőlem, s hogy kezeidből szíved
ölelését érjem,

mert akarom, hogy a reggel,
az est teljes legyen veled,
hogy beléd csókolhassam
utolsó hitemet.

Akarom, hogy maradj,
hogy itt legyél, mikor
a boldogság veled
öleli reám magát.

Akarom, hogy te legyél a minden;
az élet és a leggyönyörűbb halál.

 



/Füstben/

Ha el kell veszítenem mindent
ami fontos, én mégis tovább maradok -
csak egy kicsit még - élni,

s megpróbálok hasonlóképp
úgy remélni, ahogy ilyenkor
szokás, mégis másként,
hátha utolér az a kézen fogás,
ami oda csal, hol lennem kéne már.

De míg táncol e füsthad köröttem,
s nyomát otthagyja szívemen,

addig - mint ugyanúgy - megyek
megannyi titkon, rejtelmen át
az ismeretlenségbe tovább.




/A magány szomorúsága/

A Nap ma nem ragyog;
senki se lát.
Némán könnyezem
az éjszakát.

Fáj ma ébren lenni,
fáj egyedül.
Szomorúan dúdolok,
s lelkem a magányba merül.

Fáj, hogy messze jár,
kiért az életem
minden dobbanása
ezer világot kiáll.

Ma csak köd-lepel borít,
s várom, hogy a semmibe tegyen.
Nem kérve mást...vagyok.
Csak a holnap jobb legyen.

Nem kérve mást, csak csókot,
csak dallamot, mi éltet.
Csak őt, csak őt,
hogy álljak érte még ezerszer
egy ezredévet.

 



/Még, még, még!/

Reggeltől estig,
estétől reggelig;

Akarlak
még, még, még!

Akarom az ujjaid
érezni az arcomon,
ahogy onnan lázban égve
körbehalad az ajkamon,
majd úgy csókolsz nyakon,

hogy a tűz tör ki,
ahogy azt nem tudta kicsalni
belőlem még soha senki.

Imádom e nyomokat, imádom
lábaid a derekamon,
s élvezem hallgatni, ahogy zihálsz,
míg én a vadat minden mozzanatodból
csendesen kicsalom.

Az ebéd után,
de a szieszta előtt
akarlak még, még, még!

Azt a csókot, ami perzsel,
ami húsomba mar és szeret.
Gyengéden harapva legszebb
részeid ugyanúgy visszaszeretlek.

 

Akarlak
még, még, még!

Éjfélkor...
csak az esti fény lássa;
csak ő tudja, hogy
így mártalak bele
az imádságomba,

s a véredet,
ahogy enyémmel
szeretkezve éled újra.

Az a holnap; Az a minden
perc, ami veled, ami tőled
annyira vad, amennyire gyengéd.

Ami annyira az enyém,
amennyire csakis a tiéd.

Akarod! Akarom!
Minden gyűrődésünk
szerelem a paplanon.

Akarlak!

Akarlak
még, még, még!

 

 

KultBumm