Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Patkós Laura versei - Évszakosrózsák sorozat

2019.03.06

patkos-laura.jpg

 

Patkós Laura vagyok, az Évszakosrózsák közösség tagja, művésznevemen estilala. 2001-ben születtem Budapesten, ahol jelenleg is élek. Gimnáziumban tanulok, német kéttannyelvű osztályban. Emellett sok más idegen nyelv is érdekel, valamint szeretem a pszichológiát, a kommunikációt, és a másokon való segítést. A jövőben szeretnék ilyesfajta vagy művészeti területen elhelyezkedni, de a legjobb lenne, ha mindkettő szerepet játszhatna majd az életemben. Ha jól emlékszem, másodikos koromban írtam először verset. Persze volt egy egész nagy kihagyásom és csak 2017 augusztusában kezdtem el újra írni. Egy ideje a slam poetry is közelebb került hozzám, rendszeresen fel is lépek ilyen esteken. Sok minden hozzásegített engem ehhez, az olvasás, az irodalomórák, az emberi lélek iránti rajongásom, de főként a sok bennem felgyülemlett probléma, amiket mivel nem sikerült már magamban tartanom, így papírra vetettem, jó pár ember örömére, viszont valójában mindig is főként magam miatt írtam, amolyan terápia gyanánt. Remélem, hogy a verseim másoknak is lelki támaszt nyújthatnak majd.

 

 

kefertő

 

csak egy újabb kurtizán

eltitkolt vágyakkal hurcolt utakon

míg végig elhittem; én vagyok a partizán

 

mertem bízni.

mégis kisemmizve tértem a hónapos tripemről vissza

egy mámoros jointnak tűnő

keserédes hazugság

 

voltál leszel

vagyok míg el nem múlok

kimúlni lenne most csak oly érzés

hogy elértem az eufóriát

 

tudom mire gondolsz

a libidóm túl nagy talán; nem is a szívem.

sebzetten kerestem folyton a boldogság válaszútját.

 

de ha ma mégis meghalok

kipréselem lelkemből a mocskot

amiben bilincsbe kötve úszunk majd

nem hagyva mást hátra csak a ködös félhomályt...

 

 

átalszomorúság

 

vállalom de fájlalom

ez egy édes kéjes ártalom

bánatom de fáj nagyon

de én mégis mindig átalszom

 

ma éjjel ha nem figyel

én nem is zuhanok addig el

nyitott szemmel ijedten

el fogok veszni a semmiben

 

megvakít a szürkeség

oh mit ott rám teríthet az ég

mégis mire várjak még

mikor előttem egy nagy trapéz

 

egy síkidom végzetem

vágyom de ez az én életem

mondd mi kell oh mondd nekem

mi másra lehetne szükségem

 

ólomba zárt ringlispíl

hogy is olvaszthatnám le a kínt

mikor percenként más sír

lelkemben mi újból szét-szétnyíl

 

dohányfüstbe fulladok

még a szívemen is bádogok

vállalom jaj fájlalom

de én csakazértis átalszom

 

KultBumm