Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

„Nem messze van ide Kalocsa”

2019.03.21

nem-messze-van-ide-kalocsa-borito.jpg

 

A Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat X. évadában, 2019. tavaszán két települést lát vendégül a Polgárok Háza (1089. Budapest, Visi Imre utca 6.), melyek közös nevezője, hogy népi motívumkincsük a XXI. századi öltözeteken is helyet talált. Elsőként Kalocsát mutatják be március 22-én, 18 órától, majd áprilisban a – szocialista iparosítás miatt szinte elveszett – Ózd környéki barkók népművészeti kincseiből válogatnak.

A rendezvény előtt 17 órától a pingálás, kézi varrás, gépi varrás (riselin) élő hagyományainak bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők..

A „Kalocsa szellemi öröksége” című kiállítást Romsics Imre, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója nyitja meg.

„Tollfosztás” címmel a kalocsai Varajti Gizella Színjátszókör eleveníti fel a népi életmód e fontos eseményét, majd „Vasárnap délután” címmel a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület néptánc előadását tekinthetjük meg.

Muzsikálnak: Pogrányi Miklós és barátai

Viselet-bemutatók keretében a kalocsai népviseletet Romsics Imre múzeumigazgató ismerteti, majd a napjaink ruháin Hrivnák Tünde divattervező „By Me Spicy" kollekciójában tekinthetik meg a kalocsai motívumok reneszánszát.

Hírös kalocsai paprikáskácsi és hajósi borok, majd vásár és táncház várja a vendégeket!

Ajánlott adomány: 500 forint

 

KultBumm