Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lúdas Matyi ismét könyörületre tanít

2018.03.24

A nagy sikerre való tekintettel 2018. április 2-ig visszatér a Lúdas Matyi a cirkuszban, a Fővárosi Nagycirkusz saját, újcirkuszi darabja.

 

ludas1.jpg

 

Fazekas Mihály klasszikus művét elsősorban az általános és középiskolai diákok számára öltöztette új köntösbe a Jászai Mari-díjas rendező Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz zenekarvezetője, Szakál László és Pál Dániel Levente dramaturg. A Lúdas Matyi a cirkuszban egy igazi összeművészeti produkció, melyben a lélegzetelállító artista produkciók mellett helyet kapott a tánc-báb-és színházművészet, a költészet és a musical. A magyar népzenei motívumokra épülő dallamok, a képzett artisták által előadott produkciók, a jelmezek, a szimbólumok és hangulatok, az állatszámok, az egyedülálló bábelefánt és a főszerepeket alakító profi színészek (Felföldi Anikó, Konter László, Kabai Alex) által egy igazi összeművészeti produkciót láthat a közönség.

 

ludas2.jpg

 

A darab alkotói tiszteletben tartva Fazekas Mihály művét, alázattal és tisztelettel nyúltak a történethez, beleszőve a korunk fontos kérdéseire adott válaszokat. A cirkusz nem csak szórakoztató, hanem morális tanítóhelyszín, ezért a történetben kiemelt szerepet kap a bizalom, az egymásra figyelés, az erő, a kitartás, a szorgalom, az összetartás, a szelídség, a jóság, a megbocsájtás és az irgalom, melyek mind elengedhetetlen erények a cirkuszművészet világában. A Lúdas Matyi a cirkuszban című darab legfőbb tanítása a sokszor oly nehéz megbocsájtás és irgalom, amik által nemesebbé és könnyebbé válik a lélek. Az erőszakos, önérvényesítő és önző világunkban kiemelten fontos ezeknek az erényeknek már gyermekkorban történő befogadása és elsajátítása.

 

ludas3.jpg

 

Az előadások után a gyerekek rendhagyó cirkuszpedagógiai órákon vehetnek részt. A porondon olyan ismeretekre tesznek szert, amik kapcsolódnak a közoktatási intézményekben megtanult tananyagokhoz, amiket visszaidéznek és megerősítenek az artistaművészekkel és a cirkuszművészetben használt eszközökkel. Az interaktív órák negyvenöt percesek, a gyerekeket bevonva együtt játszva tanulnak és értelmezik újra a már megtanultakat a porondon, hogy a hétköznapokban is hasznosítható tudást kapjanak. Matematika, biológia, fizika, irodalom, az alsó tagozatosok számára komplex összefoglaló órák, és a felelős állattartás megfelelő módjairól nyernek a vizuális képhez kapcsolva, könnyen visszaidézhető tudást a gyerekek. A cirkuszpedagógiai program célja, hogy a gyerekek ne csak a négy fal között, didaktikus módszerrel kapják meg az információt, hanem sikerélményként visszaidézhető élménytanulás legyen számukra.

 

Szekáry Zsuzsanna

 

Forrás:https://www.fnc.hu/hirek/item/1408-ludas-matyi-ismet-konyoruletre-tanit