Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Máriási Masznyik Iván kiállítása

2019.07.11


Máriási Masznyik Iván (1928–1997) festőművész és a Műegyetem Rajzi és Formaismereti Tanszékének legendás tanára volt, aki fakultatív művészettörténet kurzust tartott az érdeklődő diákoknak. A kulturális antropológia itthoni magányos előfutárának is tekinthetjük. „Pictor doctus”-ként megmaradhatott eredeti mesterségénél, festőnek. Főiskolai mesterei Bernáth Aurél és Berény Róbert voltak. Fiatal művészként, a 60-as években karikatúrákat rajzolt az Élet és Irodalomnak, és más lapoknak is rendszeresen dolgozott. A Műcsarnokban, tegnaptól látható kiállítás főként az életmű kozmosz-tematikájára koncentrál, bemutatjuk az olajfestményeket, a tollrajzokat és a Falikárpitot is, amelyet hosszasan érlelt, 1968–1975 között. Szerkezet és színek különösen ebben a falikárpitban és tanulmányaiban váltak harmonikus, felemelő világképpé. Tantételei most kiállított képeiben és disszertációja kommentárjaiban az érzékek és a tudat nyelvén egyszerre szólalnak meg. Az üzenet mégis félreérthetetlen: a világegyetem rendjének felismerése – a tudományban és a művészetben egyaránt – segíthet újra rátalálni ember és környezete megbomlott egységére.

 

66428703_725363194577082_727542055210844160_n.jpg

 

Kurátor: Kondor-Szilágyi Mária, társkurátor: Jászi Orsolya

A kiállítás alkalmával megjelent MÁRIÁSI IVÁN: A MODERN ESZTÉTIKAI GONDOLKODÁS SAJÁTOSSÁGAI című disszertációkötete, melyet Bán András ismertet a megnyitó előtt.

A kiállítás szeptember 22-ig látogatható. 

További információ: 

http://mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=Dreid23N6LL0b5kSRCoG5w&tax=560c5eec6098a

 

KultBumm