Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szombaton belváros-szerte ingyenes minikoncertek lesznek

2018.11.16

Szombaton a belváros nyolc népszerű szórakozóhelyen lesznek ingyenes, klasszikus zenei minikoncertek Budapest napja alkalmából - mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.

 

hangjegyek.jpg

 

Idén második alkalommal rendezik meg, a tavaly nagy közönségsikert aratott, A zene éjszakája - csak klasszikusan elnevezésű eseményt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 145. évfordulója alkalmából.
Elmondta továbbá, hogy a rendezvény célja, hogy a budapestiek rendhagyó, kötetlen formában találkozzanak az amúgy koncerttermekben és operaházakban hallgatott klasszikus zenével. Az előadók ismert művek átiratait játsszák majd 18 és 24 óra között a Mika Tivadar Mulatóban, a Szimpla Kertben, a Magvető Caféban, a Kék Ló Budapestben, a Jelen Bisztróban, a Mazel Tovban, a Kazimírban, illetve a Három Hollóban.

Az esemény a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ rendezésében jön létre.

Forrás: MTI