Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Egy megvalósuló álom

2019.08.05

Siker. Még mindig ízlelgetem, tényleg sikerült, négy év kemény munkája után Magyarország legértékesebb telkén, a Nyugati pályaudvar mellett épül fel a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ! Amikor megtudtam a hírt, örömömben felsikoltottam, a párom persze nem értette, hogy miért.

 

peter.jpg

„Miért kell elköltözni, nem jó ott, ahol eddig volt?” – kérdezte. Elmagyaráztam neki, hogy bár a Városliget gyönyörű, és rengeteg szép emlék köti oda a látogatókat és az artistaművészeket, de a Fővárosi Nagycirkusz területe kicsi, és a Nyugati pályaudvar még inkább frekventált helyen lesz a mindenhonnan befutó tömegközlekedési járatoknak és a vonat pályaudvarnak köszönhetően, ráadásul az 1971-ben átadott épület már állandó karbantartásra szorul és technikailag is idejétmúlt. Nincs benne például süllyeszthető, többféle manézs, vagy a szakmai munkához szükséges próba- és bemelegítő manézs.

Mivel a Fővárosi Nagycirkusz elkötelezett az állatvédelem iránt, minden törvényi normának meg kell felelni, így az új területen az állatoknak is nagyobb hely jut, elvégre négyszer akkora területet kaptunk, mint a mostani!

Ahhoz, hogy megőrizzük a magyar cirkuszművészet élvonalban maradását – amit az elmúlt hatvan évben építettek fel a világhírű artistaművészeink –, az utánpótlásról is gondoskodni kell, ugyanis a jövőre hetven éves Baross Imre Artistaképző Intézet épülete sem méltó az ott tanulók sikereihez, eszközparkjára és magára az épületre is ráfér a felújítás, korszerűsítés. „Értem, tehát az iskola is a cirkusz mellett lesz?” Igen, egy a mai normáknak megfelelő épületben, valamint ott kap helyet a cirkuszmúzeum is, ugyanis szépen gyarapodik a Fővárosi Nagycirkusz dokumentum- és műtárgy gyűjteménye. A többszáz éves tradíciókkal bíró magyar cirkuszművészet ugyanis egy, a többi művészeti ággal egyenértékű, kulturális örökség, amit ápolnunk kell és be kell mutatnunk a nagyközönségnek, valamint tanítani a különböző korosztályokat a cirkusz-és a múzeumpedagógia eszközeivel. Ezen kívül nemzetközi szakmai- és civil konferenciákat, vitaesteket tarthatunk, amikre jelenleg szintén nincs megfelelő helyünk.

Tehát egy olyan új cirkuszkomplexum jön létre Európa szívében, amely megfelelő infrastrukturális háttere lehet a most megújuló cirkuszművészetnek, és méltón őrzi majd a cirkuszművészeti hagyományokat. Egy olyan helyszín, ahol tradíció és innováció találkozik. Klasszikus cirkusz és kísérletező, összművészeti darabok világszínvonalú bölcsője. Egy közösségi tér, ahol az oktatási- és próbatermektől – a tudományos műhelyeken át – a számos előadóhelyig együtt létezhet a cirkuszi szakma valamennyi képviselője: alkotók, nézők, kutatók és művészek.

Egy új korszak kezdődik, de a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ elkészüléséig sem maradunk előadások nélkül, ugyanis a Fővárosi Nagycirkusz zavartalanul üzemel régi helyén, a Városligetben.

Érted már, miért örülök ennyire?

Szekáry Zsuzsanna

 

Forrás: fnc.hu