Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

A magánygyűjtő - Kovács-Tóth Noémi novellája

2020.09.25

 

 

1_ug7z4f41byc0x1wwxghowg.jpeg

 

Meglátta a sápatag fényfüggönyben, ahol még a napfény is magától értetődve kikerülte, két összekulcsolt kéz és egy rágó-plecsnis babakocsi-kerék között. Nehéz látni az ürességet, főleg kiszögelni a falra egy lombikban, de ő már évek óta ezt tette. A kollekció potenciális új darabja hol görcsös izzadásban, hol váltakozó ernyedtséggel és lemondással rótta a Moebius-szalagra emlékeztető íveket az úton, a földön görnyedve. Hiába áttetsző valami, ha szaga van. Elkeseredett bűz ez, isteni régiókig szálló könyör-füst, amely arról mesél, hogy az embereknek olyan igényeik lettek, amelyeket kitaláltak nekik, és valahol elvesztették a sajátjaikat. Elkapva a Magány grabancát, az döbbent fújtatással adta meg magát, majd megtépázva szétterült a járdán, hogy lám, ő is kell valakinek.

Minden nap így telik: a Magánygyűjtő az emberek kapcsolati hálójának szálain oson ki a buszmegállóba, és lólépésben a fájdalmas hézagokba surran. Egyedülálló anyukák, akik lopva a popsitörlőbe maszatolják könnyeiket; elhanyagolt kutyák, amelyek szűkölnek egy morzsa figyelemért. Hajléktalanok, akiket reflexből szemetesként kerülgetnek; fontos aktatáskás üzletemberek, akiket csak érdekből ölelnek. Idős nénik, akiknek a bérlettartójában a néhanapján látott unokák képe fakul; trendi tinilányok, akik megszakadnak a megfelelni vágyástól és a meg nem értettségtől.

Amikor a Magánygyűjtő hazatér az új trófeával, kínosan ügyel rá, hogy az otthonában is minden egyedül legyen: a sószórónak nincs borsszórója, a vécépapír gurigái sincsenek rúdra fűzve, és még a faliórából is el lett távolítva a percmutató az óramutató mellől. Egyedül a végtagjai emlékeztetik arra, hogy a természet alapvetően párokat alkot, az életösztöne azonban visszatartja a csonkítástól. Különben is: ő nem öl, nyomorít vagy rombol. Csak felszedi azt, ami kínálkozik a buszállomás területének négyzetrácsán. Részegítő felismerés volt a Magánygyűjtő számára, hogy érzi a maró üresség finom rezgéseit, sőt, számára kézzelfogható, ami másnak csupa talány. Arra is rájött, hogy a lakásához közeli megálló tökéletes lenyomata a társadalomnak: mindenféle korosztály és réteg megfordul benne, ezért minden nap legalább egy különleges példányt be tud gyűjteni. Nehéz pár perc alatt felmérni, ameddig a delikvensek várakoznak, hogy ez a Magány melyik fajta: amelyik tapad az illetőre, akár egy bevésődött árnyék, vagy a hamar levedlő típus, amelyiket akár ott is hagyják a padon vagy a csikkgyűjtőnél. Utóbbi esetben szépen egyben marad és van idő arra, hogy maradéktalanul elcsomagolja, különben csak sietve kikap belőle egy karéjnyit.

A Magánygyűjtő csak homályosan emlékszik, hogy mikor vált rögeszméjévé ez a bánatos örömforrás. Folyton hoppon maradt… és mennyivel egyszerűbb rendszert vinni a szenvedésbe, mint belátni, hogy újabb kudarc érte! Lelke előbb-utóbb telítődött, odvas és kukacos lett, kitéptek belőle minden lapot. Akár egy elhangolódott zongora, amelyen végül csak a fekete félhangok maradnak. A vadászat által átvette az irányítást, végre ő tesz valamit és nem vele történik meg. A buszmegállóban igazolja az élet: hisz mennyien árasztják vagy hullajtják el azt a bizonyos esszenciát, ó, milyen keserédes érzés is sorsközösséget vállalni mindnyájukkal!

Ez talán már nem is hobbi – mint másnak a bélyeg, a matrica vagy a tűre húzott pillangó –, hanem egyfajta életstílus, amely abban a bizonyos szobában összpontosul. Az aprólékosan berendezett, mégis torokkaparó helyiségben, amely vákuum a szívnek. A szentélyben, ahol száz meg száz üvegcsébe zárt, felsrófolt Magány aszódik azzal a különös, elégedett mosollyal, hogy immár együtt vannak külön.

 

A szerzőről: Kovács-Tóth Noémi másfél évtizedig zeneiskolába járt zongorista-növendékként, illetve négy évig táncot oktatott, utóbbi mai napig a szenvedélye. Fő hivatása az újságírás, ebből szerzett diplomát a BKF-en, majd mesterszakon a Corvinuson. 2008-ban – a Diák - és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete országos médiapályázatán – elnyerte az „Év diákújságírója” díjat. Ezen felül két könyvet is írt egy kiadó megbízásából, Robert de Niro és Quentin Tarantino életrajzát vetette papírra. Szabad idejében fest, alkotásaiban a ötvöződik a szürrealizmus, az abszurd humor, a horror és a morbiditás.

83662159_10207595022268885_6388448181293678592_n.jpg

 

Borítókép:medium.com