Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Kiss-Teleki Rita Noémi versei

2020.01.18

kiss-teleki-rita-noemi.jpg

 

Kiss-Teleki Rita Noémi vagyok, 1975-ben születtem, Tolna megyében. Középiskolás éveimet Bonyhádon töltöttem, innen költöztem Pécsre, ahol férjhez mentem és két fiúgyermekem született. Már család és munka mellett képeztem tovább magam, majd a válásom után Budapestre költöztem.

Főleg verseket írok, de rövidebb novelláim is olvashatók az irodalmi oldalakon.
Számos antológiában publikáltam, 2019-ben a Szószitálás 2019, Tündérkezek 2019, Gondolatrajzok 2019, Szerelmeskönyv 2019, Múlt hangjai 2019 és a Szókincs 2019 kiadványokban jelentek meg verseim.

Verseim lírai hangvételűek, de gyakran dolgozok fel bennük tabutémákat is.
2019-ben jelent meg első önálló kötetem El akartam mondani címmel.

 

És beengedtelek
 
Bekopogtál, beengedtelek,
hoztál magaddal csillagokat
és hoztad még a napot is
és azt mondtad - én a hold legyek.
És nevettél, mert nem tudtad,
hogy a világok törékenyek…
most már látod, én ilyen vagyok,
te kopogtál, én engedtelek.
Már a miénk…, titkos kis szobák,
sötét, vigyázott rejtekhelyek,
álmok, mikből együtt ébredünk,
hogy majd bennünk teljesüljenek.
Te akartál, én akartalak,
hoztál napot, a csillagokat,
s velünk mosolyog akárki lát…
mert tudja, már miénk a világ.
 
 
El akartam mondani

 
Egész nap egy könyvvel ültél,
pokróc vackon
pedig akkor nem is volt tél.
Én el akartam mondani
de este lett, aztán éjfél.
Egész nap a konyha látott,
húst sütöttél,
vártam jöjjél, ne csak állj ott
Én el akartam mondani,
de más lettél, elcsigázott.
Egész nap egy orvos vizsgált,
vért is adtál,
kis asztalnál tüdőd zihált.
Én el akartam mondani,
de a félszem  bebugyolált.
Egész nap már csak aludtál,
nincs rosszabb a valóságnál.
Én el akartam mondani…
de akkor már halott voltál.
 
 
Mélyen
 
Húz, csalogat a mélység,
olyan csendes hangja van ma…
hisz nekem igazán
csak az lehet szép,
ami nem a felszínt kapargatja.
Pont ez a mélység kell
belőled is, amibe
beleszédülhetek, ami elnyel…
hisz ott lent, ott vannak
a titkok eltemetve…
nemcsak a világ keserve.
De mély a sóhaj,
a megbánás imája,
a szomorúság…. és mély a hála,
de a legmélyebb mégis
az a gondolat a sír felett…
hogy szeretni kellett volna...
az üres szavak helyett.


Legbátrabb
 
Lehetek én olyan bátor,
hogy csak nevessek,
ha összetörnek?
Hogy ne féljek az elmúlástól,
és malasztból legyen zápor…
az zúduljon, ne a  könnyek?
Hogy a félelmet néhány percre
egy kalitkába zárjam,
és a világgal bűnbe esve
esztelenség legyen társam?
Nem…  nem vagyok én ilyen bátor,
ha kérdeznek, félrenézek,
így születtem, nem merésznek…
de te itt vagy - rám vigyázol,
és most szaladj,
vidd az álmunk nagyon távol…
távolabbra mindenkinél,
ahová csak mi találunk.
S ha megérkeztél, kell hogy lássad,
te voltál most a legbátrabb…
hisz többet adtál fals szavaknál,
te mellém ültél,
és csak csendben… meghallgattál.

 

 

Kiss-Teleki Rita Noémi elérhetőségei:

www.telekirita.hu

kapcsolat@telekirita.hu