Lőrincz P. Gabriella versei
Lőrincz P. Gabriella (polgári néven: Zselicky Gabriella) 1982. március 23-án született, Beregszászon, ahol ma is él.
Első verseit 2008-ban közölte az Együtt folyóirat. 2009-ben jelent meg az első önálló kötete, Karcok címmel az Intermix Kiadó gondozásában. Szintén 2009. óta munkatársa a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetnek (KMMI).
Írásai több anyaországi és külhoni folyóiratban is megjelennek. Az Ukrán Írószövetség Online nemzedék c. antológiájában nyolc ukrán nyelvre fordított versét szerepeltetik a szerkesztők.
2012-ben jelent meg második verseskötete, Fény-hiány címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában.
Kárpátalján végzett kulturális tevékenységéért oklevéllel tüntetett ki az Anyanyelvi Konferencia. Az Együtt folyóirat Nívó Díját 2013-ban kapja meg. Tagja továbbá a Magyar Értelmiségiek Kulturális Közösségének és a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának. 2014-től a Magyar Írószövetség tagja, 2017-től az Erdélyi Magyar Írók Ligája és az Anyanyelvi Konferencia tagja.
2016-ban jelent meg a harmadik kötete, Szürke címmel, szintén az Intermix Kiadó gondozásában.
2016-tól az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora.
2017-től Az előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója.
Rezgés
Apró házak
Az apró hazán,
Fölötte apró
Madarak.
És távolodva,
Ahogy a vonat a
Síneken, az idő,
A gondolat szalad.
És gyors az áprilisi
Eső,
És sietős a
Rügyfakadás,
Hangosan nőnek a lombok,
Hangos a százszínű
Tulipán…
A lét is csak vonat,
Néha utas vagyok,
Néha vasút.
És pilóta vagyok,
Meg óriásrepülő,
Üvegen csorgó esőcsepp,
Határtalan mező
És tó is, feneketlen,
Fodros…
De még sosem álltam meg.
Mozgok, mint
Játszótéri csúszda,
Mozgok, mint
Minden tárgy mozog,
S a hangos siető világban
Magam is mozdulat vagyok.
Párbeszéd
-Anya! Te voltál gyerek?
-Voltam.
-És fájt, amikor felnőttél?
-Nem. Most fáj.
-És meg fogsz halni?
-Meg.
-Mikor?
-Isten tudja.
-És az fájni fog?
- Akkor nem. Az is most fáj
Istentelenül
Ott volt a bábeli toronyban,
A magát magasztaló
Vámszedő hitében,
A megkövezett
Szajha szerelmén,
A meg nemtérő latorkereszten…
Ott volt.
Mindenütt ott volt
Az Isten.
És ott van az
Öngyilkos kézben,
Az áruló szájban
A hazug szerelemben,
A rákos tüdőben,
Májban,
Agyban,
Vérben,
Szemben.
Ott van.
Ott van,
Hogy nincs ott
Az Isten.
Anyám elindul
Anyám törékeny fiatal
Ében hajára virágot díszít
A május
Anyám kövér öreg
Ősz hajat fest neki
December
Anyám hallgat fekszik az ágyon
Várja hogy rá valaki
Gyümölcsöt kínáljon
Anyámat fürdetni fésülni kell
Mint a gyermeket
Elvinni az ágya mellett összegyűlt szemetet
Anyámhoz nem jár vendég
Éjjel vénák szakadnak csendes minden reggel
Sokat hallgatunk kérdezni már nem mer
Anyám nem kér több levest
Csak útra indul mégegyszer útra így lehet
Anyám elindul apám után siet
Camus
Az anyámat nem tudtam megsiratni
Már két napja a földben van
Nézem a kövér hegyet
A mocskos vonatablakot
És taknyozok kicsit
Az apámat nem tudtam megsiratni
Már kilenc hónapja a földben van
Behunyom a szemem
Hogy ne tudjak semmiről
Hallgatom ahogy a vonat sipít
Engem nem kell megsiratni
Valamikor eltemet a föld
Én nem tudom hogy lesz-e még
Vonat hegy és takony