KultBumm! Hogy semmiről ne maradj le!

Murakami Haruki legújabb regénye tavaly októberben jelent meg, egyelőre angol fordításban. Amíg megérkezik magyarul is a könyvesboltokba, szeretnék egy kis kedvcsinálót írni a műről. Én magam hatalmas rajongója vagyok Murakami könyveinek. Az író belső világa és a valóság különös keveréke lassan már egy egész univerzummá nőtte ki magát. A könyveit olvasva egy idő után meg sem lepődünk, sőt szinte várjuk mindenféle nem hétköznapi esemény és mitikus lények felbukkanását.

Ez a kötete sem kivétel, ellenben teljesen más hangvételűre sikeredett, mint az eddig ismert könyvei. A cselekmények lassan követik egymást, szinte együtt élünk a főhőssel, aki a hegyekbe menekült a hirtelen jött válása és a munkájából való kiégés elől. A keresett portréfestő belső válsága a mi válságukká válik, az olykor már kínosan monoton napok ismerősek lehetnek minden önmagát kereső ember (művész) előtt. A festő neve egyszer sem derül ki a történet során, mert nem a személyén van a hangsúly, hanem arról, ami benne (és bennünk is) lezajlik.

A történet szerint a fent említett harmincas éveiben járó portréfestő, felköltözik egy barátja édesapjának (Tomohiko Amada) ingatlanába. Az apa híres festő volt, amíg idős korára annyira le nem gyengült, hogy bentlakásos ápolásra szorult. A házba beköltözött főhős felfedez a padláson egy eddig sosem látott képet Amadától. A festmény felfedezése egyfajta katalizátor, innentől kezdődnek a furcsa események. Először az éjszaka csilingelő csengő, majd a szomszéd hegyen lakó magányos üzletember portré rendelése. A festmény, amely eddig a padláson volt elrejtve, életre kel. A kezdetben hallucinációnak érződő jelenetek önálló, létező világgá növik ki magukat.

Murakami Haruki

Eközben másik hegyen lakó szomszéd kiskamasz lánya eltűnik. Kevés szereplővel találkozunk, de mindenki magában cipeli saját életének fájdalmait, tragédiáit. A regényt főleg a festő szemén keresztül éljük meg, vele járjuk végig a gyász és a feldolgozás stádiumait, de nem csak az övét, hanem a többiekét is, akiket ő kapcsol össze. A mű gyakori eleme a múltba révedés, amikor újra és újra felélesztünk emlékeket, erőt adunk nekik, de egészen addig fogva tartanak, amíg nem adjuk ki őket magunkból. A nagyalakú, majdnem hétszáz oldalas könyvben bőven akad időnk elmélyedni a páratlanul megírt sorok közt a szereplők sorsáról, melyek akár a mi életünk is lehetnének.
Ez nem az a mű, amit néhány hét leforgása alatt elolvas az ember, hanem hónapokig végigkíséri, belopózik az olvasó szívébe, és arra sarkallja, hogy elgondolkozzon a saját vonatkozásain.

Leginkább művészeknek ajánlom a könyvet, és azoknak, akik festenek vagy érdekli őket a festés, mert mondhatni együtt festjük meg a főhőssel a képeket. A könyv beszél még arról, milyen nehézségek bukkannak fel egy művész életében és nem csak festék és vászon az, amit végeredményként megcsodálunk, hanem egy darab a képet készítő lelkéből.
De a művészetekben nem jártas olvasóknak is tartogat valamit a regény, mint például, a múlt azon sebeinek személése és kezelése, amelyeket az idő sem gyógyít be, csak megtanít együtt élni velük. Tanúivá válhatunk annak, hogy mások miként birkóznak meg ezekkel az érzelmi terhekkel.

A Killing Commendatore Vőneki Adrienn képzőművész festményeivel

Murakami Haruki Killing Commendatore című regénye igazi szembeállás korunk felgyorsult világával, ahol mindenre azonnal van megoldás. A könyv olvasása nem csak emlékeztet, de inspirál az életünk lelassítására, kedvet csinál az egyszerű, szemlélő önvizsgálatra.

Vőneki Adrienn