Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nincsen élet cirkusz nélkül! – Életútinterjúk Cirkuszművészekkel

2019.09.08

Amikor a Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel című öt részes könyvsorozat a kezembe került, nem igazán volt különösebb kötődésem a cirkusz felé. Ez viszont szinte már az első néhány oldalnál megváltozott. Apránként eszembe jutottak gyermekkori emlékek, a pónikról, majmocskákról, lovas számokról, sőt még a legendás Eötvös Cirkusz is előbukkant a rég elfeledett emlékek között.

 

cirkusz_kotet.jpg

 

A Fővárosi Nagycirkuszban megvásárolható, öt részből álló életinterjúkkal és családi - mert hát minden cirkusz szinte egy nagy család - fotókkal tűzdelt sorozat igazán megszólítja az embert. A remekül felépített könyvsorozat elején megismerjük a régi cirkuszvilágot, majd szépen végigvezetnek az ötödik könyv végére, ahol kicsit magunkénak érezhetjük a modern cirkusz világát és szellemiségét. Nagyon izgalmas élmény volt például belepillantani a most nagy népszerűségnek örvendő Cirque du Soleil egyik műsorszámának kulisszatitkaiba.
A mai kor gyermekének már szinte meseszerűnek hat egy vándorcirkusz élete, egy izgalmas misztikum, ami akkor is különleges marad, ha beleshetünk a színfalak mögé.

 

Sokáig foglalkoztatott az állatok helyzete a cirkuszban, de olyan megnyugtató válaszokat adnak a könyvben szereplő idomárok, hogy szerintem az állatok cirkuszokban való szerepeltetését ellenzők is elgondolkodnak a felsorolt érveken. Nemcsak informatív a könyv ebben a kérdésben, de megmutatja micsoda szeretet és kötődés alakul ki az idomított kis-és nagy állatok és a gazdájuk között. Legyen szó egy kedves csapat kiskutyáról vagy egy imádnivaló „csöppségről”, mint a víziló.

Számomra a legmegragadóbb mondanivaló az interjúkból nem csak a régi és modern cirkusz megismerése volt, hanem az, hogyan boldogultak az artistaművészek okos telefon, internet és sokszor meleg víz nélkül! Ezek az emberek nap, mint nap az életüket kockáztatták, hogy meghökkentsék a közönséget a különleges mutatványokkal, szórakoztassák őket, vagy meg tudjanak nevettetni minden korosztályt. Amikor a művészek a színpadon töltött perceikről meséltek, az őszinte szeretet és elköteleződés mindannyiuk szavaiból kiérződött. Példaértékűnek látom az elszántságukat, hogy kitartottak és nem adták fel a szenvedélyüket, akármilyen nehezek voltak olykor a körülmények.

 

cirkusz_kotet_2.jpg

Fotó az első kötetből

 

Nekem rengeteget adott ez a könyv, szerintem ott lakik mindnyájunkban egy kis cirkusz, akár régi gyermekkori emlékekkel, akár a kíváncsisággal az igazi, művészi hitvallásról és elköteleződésről. Hiszen mindegy mi az, amit életünk hivatásává választunk, csak szeressük olyan tiszta szívből, és legyünk olyan kitartóak mind e könyvsorozat szereplői.


A Fővárosi Nagycirkusz megbízásából Szekáry Zsuzsanna által készített interjúk Fekete Péter és Pál Dániel Levente szerkesztésében egy remek, fotókkal gazdagon illusztrált interjúsorozat, ami nem csak a keményvonalas cirkuszrajongóknak készült, hanem azoknak is, akik a televízió bekötése után már nem nagyon ismerhették meg ezt a magával ragadó mesevilágot.  A Cirkuszi Csodaemberek – Életútinterjúk cirkuszművészekkel nem csak méltó emléket állít a cirkuszművészetnek, de közben még szórakoztat is! Hát mi ez, ha nem a valódi cirkusz?!

 

download-2.jpg

A kötetsorozat készítői: Fekete Péter, Szekáry Zsuzsanna, Pál Dániel Levente, Szlávik Ágnes. Forrás: MTI

 

Vőneki Adrienn