Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Szerelmes líra Kiss-Teleki Rita Noémi tollából

2020.03.23

kiss-teleki-rita-noemi.jpg

 

Kiss-Teleki Rita Noémi vagyok, 1975-ben születtem, Tolna megyében. Középiskolás éveimet Bonyhádon töltöttem, innen költöztem Pécsre, ahol férjhez mentem és két fiúgyermekem született. Már család és munka mellett képeztem tovább magam, majd a válásom után Budapestre költöztem.

Főleg verseket írok, de rövidebb novelláim is olvashatók az irodalmi oldalakon.

Számos antológiában publikáltam, 2019-ben a Szószitálás 2019, Tündérkezek 2019, Gondolatrajzok 2019, Szerelmeskönyv 2019, Múlt hangjai 2019 és a Szókincs 2019 kiadványokban jelentek meg verseim.

Verseim lírai hangvételűek, de gyakran dolgozok fel bennük tabutémákat is.

2019-ben jelent meg első önálló kötetem El akartam mondani címmel.

 

Élni

 

Mama, tudod miattad

vájdling itt a nagytál,

nélküled nem tudnám, hogy

mi a hohstell ott az udvar végén…

ahol ezt-azt hagytál,

ha régen nem a „Holle anyón” alszom el

és a mesékben ébredem…

hol volnék én akkor?

és honnan tudnám,

hogy Te ki voltál nekem?

Azt mondtad,

túl sokat cipeltél

és cipeled még ma is,

és én is mennyit csimpaszkodtam,

hogy engem szeress, csakis…

ma a sok magányos óra,

az lóg a szíveden,

most inkább belül élsz

és a múltat öleled csendesen,

és minden este azt ismétled,

hát… ennek a napnak is vége,

megint vánkosodra érhet

az éjnek sötétsége…

Mama – kicsit nevess most már…

az idő a múltat

a holnapra cseréli.

Félek. Túl sokat dolgoztál

és… nem volt időd, élni.

 

Valami szerelmeset

 

Úgy mondanék valami szerelmeset

ami most a pillanathoz illik,

valami szerelmeset,

ami majd eszedbe jut mindig,

de csak nézek rád,

a billentyűzet kopog a kezed alatt,

lábujjhegyen mögéd állok -

a kopogás félbemarad.

A reggeli parfümillat még a nyakadban,

mit is mondhatnék…

hogy mindig megtartottál az éles kanyarokban,

hisz most egyenes az út,

jöhetnek az álmos hétköznapok,

valami szerelmeset…

az ajkamba harapok.

Dolgozz csak, inkább megírom egy versben,

a szavak úgyis már

a nyelvemre jönnek nehezebben,

és azt hiszem, úgysincs semmi,

ami ennél a csöndnél többet érne;

itt vagyunk, te meg én és a világ

mézízű, néma szövetsége.

 

 

Már átölel

 

Most már csöndesebben gondolok rád,

már nem zokogva térdepel a bánat

és már nem a halál felé bont vitorlát

minden gondolat,

hogy megpihenjen nálad.

Nem felejtek, csak már nem fulladok,

él bennem minden mosoly, minden hang,

már szelíden szomorúak a hajnalok

és a jajt… megőrzi egy csendharang.

Már csöndesebben gondolok rád,

már csitítgatni képes minden emlék

és úgy suttog, úgy ölel át,

mintha újra az öledben lennék.

 

Beléd szeretni

 

Beléd szeretni. Beléd,

nem abba, akit bárki láthat,

megtalálni lényeged búvóhelyét

és elhinni; van varázslat.

Beléd szeretni. Beléd.

Én a mélyedbe lopództam, és ami ott volt;

a lelkemmel összeért.

Beléd szeretni… egy álomittas,

beszédes utazás volt,

és én veled értettem meg mi az;

egymásban pihenni és

nem félni a távolt.

Beléd szerettem. Beléd.

Az élet már melletted szólított meg,

kinyújtotta ráncos, meleg kezét

és azt mondta „ne félj, csak fogd meg”…

 

 

Analízis

 

Itt lassan vége lesz a nyárnak,

a meleg után jön a fagyos pokol;

emlékszel? Meséltem hogy ősszel megvizsgálnak,

de a szívem már most zakatol.

Majd együtt kattog az agyam egy géppel,

levegő be - levegő ki,

együtt lélegzem a legnagyobb ítésszel,

aki csak a magáét zümmögi.

Olyankor eszemben vagy mindig,

hiszen ugyanazt érzem,

és fájdalmasan rám szakad

ahogy mosolyogva éltél, halálraítélten.

Tudatomban gondolatok üvöltenek,

mi lesz, ha már minden csak egy ölelésnyi?

nem… most nem halhatok meg…

most, hogy már szeretek élni.

 

 

Sohasem hallgat el

 

Utána órákig néztem ki az ablakon.

Túl hirtelen lett minden olyan más…

azt hittem, Rólad is le kell mondanom,

így a miheztartás

végett három falat húztam magam köré,

egy a szerelmet, egy a hitet zárta ki,

a legvastagabb meg azt, amivé korábban

válni akartam, már nem maradt

sem levegőm, sem önbizalmam.

Elfelejtettem élni, játszani,

a világ is sokkal kisebbnek tűnt, olyan messziről néztem,

„ez egy ilyen büntetés… életfogytiglani” -

hittem, majd hajótöröttként elringatóztam

fél deszkányi szálkás kis reményen.

Meghalt bennem a vágy, hogy bármit is elérjek,

megfagytak az érzések, a gondolatok,

csak átengedtem magam a szenvedésnek

és elfelejtettem… hogy erős vagyok!

 

Erős vagyok! A legerősebb!

Soványan, kopaszon is mindennél szebb!

Hisz nem történt más, csak újra megszülettem,

és már látom, hogy a világ nem rossz, nem félnivaló…

és lehettem újra csecsemő, majd kisgyerek,

szabadon esetlen…majd kamasz, bátran lázadó,

és látod, már közelebb is vagyok, egészen közel,

és ígérem, bennem ez a kamasz

már sohasem hallgat el.

 

Kiss-Teleki Rita Noémi elérhetőségei:

www.telekirita.hu

kapcsolat@telekirita.hu