Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Versidézetes maszkokkal emlékezik a közelgő Költészet napjára a költőnő

2020.04.04

„Fontosnak tartom, hogy a járvány idején se feledkezzünk meg a magyar költészet napjáról, bár szomorú, hogy idén nem tudunk például irodalmi fashion show-val, versszínházzal tisztelegni a magyar irodalom szempontjából jelentőségteljes nap előtt, az a véleményem, hogy a jelenlegi helyzetből is meg kell próbálni a lehető legjobbat kihozni egy kis kreativitás segítségétével.”- fejti ki ötletének miértjét Viola Szandra.

 

viola-1-jo.jpg

 

A versmaszk egyébként nem előzmény nélküli, Viola Szandra munkásságában ugyanis már számos alkalommal kapcsolta össze az irodalmat a divattal és más művészeti ágakkal, készített verstetkót, verskarácsonyfadíszt és a nevéhez kapcsolható a „testverselés” nevezetű hibrid művészeti ág is, amelyben fotóművészet, tánc és irodalom egyesül.

Mivel a magyar költészet napját József Attila születésnapján ünnepeljük, ezért főleg tőle igyekezett idézeteket válogatni Szandra, valamint elmondása szerint az is szempont volt, hogy a versek, ha távolról is, de kapcsolódjanak a jelenlegi helyzethez, vagyis a felelősségtudatra, a bátorságra, az összefogásra emlékeztessenek. Az egyedi designnal ellátott maszkokat pólóra vasalható fólia segítségével készítette otthonában a költőnő  és közösségi média oldalain egy játék keretében sorsolja ki. A játék egészen április 11-ig tart, a résztvevőknek pedig kommentben kell idézniük kedvenc verseikből.

 

viola-2-jo.jpg

 

„Bár a versidézettel ellátott maszkok orvosi maszkok felhasználásával készültek, tehát bizonyos fokig a koronavírus elleni védekezésben is hasznukat lehet venni, nem tartanám azonban ebben a helyzetben etikusnak, hogy pénzért áruljam őket.” – meséli Szandra, aki egyébként már negyedik hete van önkéntes karanténban és nagyon szigorúan veszi a kijárási korlátozás szabályait.