Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Virtuális séta a Műcsarnok aktuális kiálllításain

2020.03.25

A kulturális intézmények kényszerű zárvatartása miatt, a Műcsarnok elkészítette aktuális kiállításainak virtuális sétáit, ezáltal is próbálva a látogatók kedvében járni. Cikkünkből megismerhetik az alkotókat és izgalmas virtuális sétákat tehetnek Major Kamill Papírok–rácsok–akkád című kiállításán, a Képzőművészeti ösztöndíjasok Derkó 2020 című pályázati kiállításán és Paolo Ventura Velencei történet / Automaton tárlatán.

 

Papírok–rácsok–akkád | Major Kamill kiállítása

(február 26. – április 5. - Műcsarnok)

 

major-vt.jpg

 

A pécsi Művészeti Gimnáziumban Lantos Ferenc tanítványaként érettségizett Major Kamill 1972-ben Párizsba érkezett, majd beiratkozott az ottani iparművészeti főiskola grafika szakára, ahol azután hosszú évekig tanított is. Azóta is Franciaországban él és alkot, számos baráti és munkakapcsolat fűzte/fűzi a legjelentősebb franciaországi magyar képzőművészekhez, akik között ott van Hantaï Simon, Reigl Judit, Székely Vera, Molnár Vera, Jean-Pierre Yvaral (Vasarely), Pátkai Ervin, Anna Márk, Lucien Hervé, és még hosszan folytatható lenne a sor. Ebben a közegben alakult és teljesedett ki művészete, ennek köszönhető, hogy bár Magyarországon is kiállított, neve a szélesebb közönség előtt mégsem általánosan ismert idehaza.

A geometrikus absztrakció a pécsi évektől kezdve meghatározó kifejezési mód Major Kamill festészetében, amihez szellemi inspirációt adott az ókori Kelet egyik legismertebb írásos emléke, a Gilgames eposz. Az ékírásos agyagtáblákon fennmaradt történet nemcsak verbális erejével, hanem piktografikus jelekből és szimbólumokból álló vizuális rendszerével is máig nagy hatást gyakorol a művészre. Major agyag helyett nehezebben megmunkálható fatáblákba vési ki reliefjeit, amelyeken a formák ritmusa mellett fontos szerep jut a fény-árnyék hatásoknak is. A táblák egy része monokróm, másokon mindössze két szín jelenik meg. A rácsszerkezetű, hálós képek is pozitív-negatív felületekre épülnek, csakúgy, mint a Hantaï Simonnal közös munka hatására született, gyűrt, kötözött anyagokból, sokszor papírból készült absztrakt kompozíciók. Azonban míg Hantaït a megkötözött, befestékezett csomókból kibontott absztrakt mintázat izgatta, Majornál a csomók térbelisége, plaszticitása lesz hangsúlyos, ahogy a gyűrt, összecsomózott anyagokból antropomorf alakzatok születnek.

A műcsarnoki kiállítás, amelynek legkorábbi műve 1979-ből való, mintegy 30 képen keresztül felvillantja az életút fontos állomásait, ízelítőt adva Major Kamill művészetéből.

A virtuális séta a kiállításon az alábbi linkre kattintva érhető el:

Papírok–rácsok–akkád | Major Kamill kiállítása

 

Derkó 2020 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

(február 21. – április 19. – Műcsarnok)

 

derko-vt.jpg

 

A Derkovits Gyula festő-és grafikusművészről elnevezett ösztöndíjat művészkörökben évtizedek óta Derkónak nevezik. A díjra a 35. életévüket be nem töltött művészek pályázhatnak, és legfeljebb három egymást követő évben nyerhetik el. Az ösztöndíj összege havi bruttó 200.000 Ft. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el, amely évente 26 művészt díjazhat, sokszor nehéz döntések és komoly viták során. A több mint 180 jelentkező alkotó közül kell kiválasztani, kiknek a pályája ígéretes, vagy kik azok, akiknek merész próbálkozásai, újító ötletei támogatásra érdemesek. A pályáztatás és pályázatkezelés feladatait a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.

Az 1955-ben alapított ösztöndíj fő küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtva a megélhetéshez, hogy a művészek az alkotói folyamatokra koncentrálhassanak. Emellett a Derkó az életpálya során elsőként kapható állami kitüntetés, mely presztízst jelent, sőt, belépőt a nagybetűs művészvilágba, egyfajta „stage pass”-t a pályához. Az ösztöndíj elnyerése felelősség, mind a díjat odaítélő bírák, mind az azt elnyerő művészek részéről. A „derkós” éve(ke)t jól kell tudni használniuk a fiatal művészeknek, hogy elhívatásukat megerősítve, a későbbiek során is a pályán maradva kibontakoztathassák művészetüket. A „derkósokra” felfigyelhetnek a művészettörténészek, a galériatulajdonosok és a gyűjtők.

A zsűrizés folyamata után megvalósuló, a Műcsarnokban megrendezett kiállítás évek óta a friss ösztöndíjasok bemutatkozásának jelentős fóruma. A tárlat egyfajta válogatott seregszemle, amelyből új utak indulhatnak, csoportos vagy önálló kiállítási felkérésekkel. Az idei kiállítás újszerűsége, hogy a Derkovits-ösztöndíjasok bemutatkozása a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon tárlattal egy időben zajlik. Így a már befutott művészek a pályájukon most indulókkal egy időben láthatóak a Műcsarnokban.

Kurátor: Fazakas Réka

A virtuális séta a kiállításon az alábbi linkre kattintva érhető el:

Derkó 2020 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

 

Paolo Ventura

Velencei történet – Automaton

(2020. 02.29. – 06.07. - Műcsarnok)

 

ventura-vt.jpg

 

Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a Budapest Fotófesztivál 2020. február 28-án negyedik alkalommal ünnepli a fotográfiát a Műcsarnokban induló rendezvénysorozatával. A Fesztivált ezúttal egy olyan kiállítás nyitja meg, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsolja el a látogatókat.

Paolo Ventura Velencéje ismerős és mégis idegen. Az a benyomásunk, hogy talán csak a képzeletben létezett, pedig minden eleme annyira valóságos. Akárcsak maga a történelem, a közös múltunk. A különös, nyomasztó, félelmetes emlékekről gyakran szeretnénk azt hinni, csak rémálmokban léteznek. Hogy a múltat elszenvedők talán csak egy álomszerű bábszínház kicsiny figurái voltak, nem pedig hús-vér emberek. Az alkotó, Ventura így vall projektjéről: „A történet minden egyes képe ebben a képzeletbeli Velencében készült, amelyet saját kezűleg építettem fel kicsiben. A sztori egyetlen, valóban megtörtént része a náci hadsereg és az olasz rendőrség bevonulása a gettóba 1943 decemberében.”

Az Automaton Velencében játszódik a második világháború alatt, amikor a német hadsereg bevonult Észak-Olaszországba, hogy megakadályozza korábbi szövetségese elpártolását. Egy olyan történet az alapja, amelyet Paolo Ventura még a gyermekkorában hallott mesekönyv szerző édesapjától. Főszereplője egy idős zsidó órás, aki 1943-ban, a náci megszállás és az olasz történelem talán legsötétebb korszakában igyekszik boldogulni a velencei gettóban. A történet ebben az elhagyatott, zárt és rettegéssel teli városrészben bontakozik ki. Az öregúr elhatározza, hogy felépíti az automatont (egy robotfiút), aki társaságot nyújt neki a sötét napokban, és családtagként él vele. Az ember formájú automata gépezetek régóta megmozgatják a művészek képzeletét. Elég csak a népszerű balett, a Coppélia szintén órásmester hőse által teremtett leányra, vagy Offenbach operájának énekes robotjára gondolnunk. De az olasz mese életre kelt bábja, Pinokkió is eszünkbe juthat. A robotokat életre hívókat bár csodálták, de félték és gúnyolták is. A tágabb közösség gyakran kizárta őket. S az emberi robotok – legyenek csodálni vagy félni valók – arra is emlékeztettek, hogy az emberiség talán nem képes boldogulni a saját maga teremtette világban.

Ötszáz éve, 1516-ban jelölték ki a gettónak nevezett kis városrészt a zsidók lakhelyéül. Maga a gettó szó is velencei eredetű s itt játszódik Shakespeare Velencei kalmárja is. Az évszázadok alatt sokféle zsidó kultúra találkozott és hatott egymásra a zsúfolt és szűk utcákon meg az öt zsinagógában. A gettó falainak lerombolója a modern Európa szimbolikus hőse, Napóleon volt. A náci megszállás alatt – az addigra már megfogyatkozott közösségből – több száz zsidót hurcoltak el és közülük csak alig néhányan élték túl a trieszti és auschwitzi táborokat.

Kurátor: Szarka Klára

A virtuális séta a kiállításon az alábbi linkre kattintva érhető el:

Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton